Augusztus elsejétől öt évre Szűcsné Buzás Ibolyát bízta meg a százhalombattai képviselő-testület a Napsugár Óvoda vezetésével. Sok testvérrel, aktív közösségben nőtt fel Ercsiben. Már kis korában maga köré gyűjtötte a többi gyereket, irányította a közös játékot.
A kitűnő eredménnyel elvégzett általános iskola után óvónőképző szakközépiskolába iratkozott, ahol sok gyakorlaton keresztül ismerkedett a pályával. 1976 szeptemberétől tudását az akkori "DKV-s" oviban, jelenlegi munkahelyén kamatoztatta. Választásában az is közrejátszott, hogy az intézményvezető tiszteletben tartotta adventista neveltetését, és engedte, hogy szombatonként imaházba menjen az egyébként gyakori plusz munkanap helyett.
Első fia születését követően, a gyes alatt végezte el a főiskolát, jeles diplomával. Második fia születése után tért vissza az óvodába, ahol azóta megszakítás nélkül dolgozik. Akkoriban még minden – zenei, mozgás és kreatív - foglalkozást egy óvónő vezetett, harmincnégy gyerekkel. Nehéz időszak volt, de sokat lehetett tanulni belőle. Folyamatosan képezte magát, és minthogy a zene kiemelt fontosságú az életében, ezen a területen szerzett tudását szakmai bemutatókon osztotta meg kollégáival.
1998-tól óvodavezető-helyettesként folytatta munkáját. Az irodában, az adminisztrációban is maximálisan megállta a helyét, folyamatosan képezte magát. Amikor a leköszönő vezető – Tarnai Istvánné – felkérte, hogy lépjen a helyére, nagy dilemma elé került. Családja, kollégái bíztatták, hogy vállalja el a feladatot, ő viszont sajnálta, hogy vezetőként kevesebb időt tölthet a gyerekekkel.
Több mint húsz éve énekel a Liszt Ferenc Vegyeskarban. Tapasztalatból vallja, a művészet a legjobb eszköz az érzelmek kifejezésére, a szeretet kimutatására. Egy óvónőnek készülő tanítványa úgy fogalmazott: az óvodában minden gyerek azt hiszi, ő Ibolya néni kedvence, mert mindenkire egyenként figyel. Vannak harsányabb vagy más módon előtérbe helyezkedő gyerekek, de ő a visszahúzódók felé is kinyújtja a kezét. Ha a gyermek érzi, hogy szeretik, akkor kezdődhet minden más fejlesztés. Az elmúlt 30 év alatt több nehezen kezelhető csemetével találkozott, de ha sikerült elnyerni a bizalmukat, a többi már könnyebben ment.
Terveiről szólva Forrai Katalint idézi: "a szabadság alapja a rend." Kollégáinak módszertani szabadságot szeretne biztosítani, hogy kiteljesíthessék kreativitásukat, de nem felejtve, hogy elsődleges a gyermekek tisztelete, szeretete. Az utóbbi időben a pedagógia elsősorban a leszakadóknak kívánt esélyegyenlőséget teremteni. Úgy véli, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tehetségek fejlesztésére. Ehhez biztosított a szakmai és személyi háttér.
Végtelen sok újításra nincs lehetőség, hiszen az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatása ellenére is szűkülnek a keretek. Jövőre 45 éves lesz a folyamatosan korszerűsített épület, meg kell oldani a szigetelését. Szeretnék rendezni, füvesíteni és idővel felújítani a játékparkot.
Nyitott szemléletű, jó kollégákkal dolgozik, de legtöbbjük hamarosan, ráadásul körülbelül egy időben nyugdíjba vonul. Gondoskodnia kell a megfelelő utánpótlásról, akik továbbviszik a Napsugár Óvodában kialakított szemléletet, ezért igyekszik fiatal kollégákkal körülvenni magát.











