1915. március 27-én, egy verőfényes szombati napon Ady Endre, a budai Szilágyi Dezső téri református templom lelkészi hivatalában frigyre lépett a "csipkelődő szellemű", ingerlően fiatal erdélyi úrleánnyal, Bonzca Bertukával. Kapcsolatuk: két halandó kálvinista lélek halhatatlan találkozása. Amióta Ady leírta, hogy: "Már vénülő kezemmel/Fogom meg a kezedet,/Már vénülő szememmel/Őrizem a szemedet."- nos, azóta az irodalomtörténet szereti ezt a szerelmet úgy interpretálni, hogy Ady és Csinszka között nemigen volt testi kapcsolat. Ez badarság. Ady – az előbb idézett sorok ellenére is – még fiatal, lendületes, élni akaró férfi, aki halálos betegségében is egyik pillanatról a másikra képes megmutatni herkulesi erejét. Romantikus, de hamis a gondolat, hogy Csinszka a magyar irodalomért feláldozta volna magát a költő szerelmének oltárán. Erre a hamis következtetésre kapcsolatuk indulása ad némi okot: egy 16 éves csitri egy svájci leányintézetben kezébe veszi Ady Szeretném, ha szeretnének című kötetét, s az első vers elolvasása után fiatalsága minden hitével és önzetlenségével beleszeret a költőbe. Pontosabban: annak fotójába. Óvatosan tehát a végkövetkeztetéssel: nemcsak a versek, a férfi is tetszik neki! Többszöri találkozásuk után is ez bizonyosodik be: Csinszka fülig szerelmes lesz a hindu hercegek szépségét magán viselő poétába, szerelmes a játékos, a makacs, a kérlelhetetlen és hajlíthatatlan zsenibe. A megpocsolyásodott Léda-szerelem után, mint friss folyam, úgy önti el Ady Endre szívét Boncza Berta neki rendelt, termékenyítő lénye. Figyeljük csak meg, milyen odaadó és igaz Csinszka szerelme! Egyik levelét így kezdi: "Drága Dyskám, most kaptam jöttödet jelző sürgönyödet, és – mert ujjongva örülök közeledő szádnak – két szóra úgy – olyan értetlenül bámulok – mint kisbornyú az új kapura." Ady legnagyobb gyengesége: az alkoholizmusa. Legnagyobb ellensége: maga az alkohol. Ám minden gyengeségét, minden ellenségét mindig elsöpri igazi ereje: a tehetsége. Ebbe szeret bele Csinszka, ebbe a robosztus teremtőerőbe, és felismeri, hogy életét az Isten ennek a tehetségnek szánta. A tizenéves leány parazsat étet az elkomorult, megroggyant táltossal, s abból újra, a Nap sugarán is vágtázni képes paripa lesz, ki csillagról csillagra viszi csókokra és költészetre éhes, új világokat sóvárgó kedvesét. Ez a csodálatos és tragikus végű szerelem villan elénk Péter I. Zoltán szép ívű, tárgyilagos munkájából. (Péter I. Zoltán: Ady és Csinszka, Noran-kiadó Kft., 2008)

Fazekas István