Kedves Barátaink! Gondolkodtatok-e már azon, hogy miért kell Jézus utolsó útját Pilátus palotájától a Golgotáig még tizennégy állomásra bontani?

A Nagyhéten Jézus egész Passiójára emlékezünk a dicsőséges jeruzsálemi bevonulástól a dicsőséges feltámadásig, közben végig átélve az utolsó tanítások és az utolsó szenvedések állomásait. Miért alakult ki a hagyomány, hogy ennek a szenvedéssornak ezt a méterben rövid szakaszát újra és újra végigjárjuk? Legalább ezt a szakaszát...

Mert, hogy a tanítás végére érjünk, tán egy élet elég, a végső önfeláldozó és megváltó szenvedéshez életek kellenek.

Talán az utat a Kálváriáig – legalább képzeletben – magunk is végig tudjuk járni. Erősen profanizálva szoktuk mondani, hogy "mekkora kálváriát jártunk" egy valami ügyben, és szinte vigasztalódunk, amikor azt mondjuk, hogy "mindenkinek megvan a maga keresztje." Azt mondja Jézus: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel a keresztjét és kövessen engem!" Lukácsnál még hozzáteszi: "minden nap"... Magunkat megtagadni, a keresztet felvenni nem könnyű. Gondolatban legalább végigmenni a Via Dolorosan, a stációknál megállva, a magunk életútjának állomásaira is emlékezve: anyánkra, eleséseinkre, segítő baráti kezekre, velünk síró asszonyokra, talán megvigasztalódunk és erőt merítünk ama nagyobb szenvedésből.

Keleti Anikó életének egy súlyos keresztet cipelő időszakában képzőművészhez illő eszközzel küzdötte végig magát a saját keresztútján. A hagyományos kálvária-ábrázolásoknak hátat fordított, mert nem illusztrációkkal akart "emlékeztetni", hanem elgondolkodtató új nyelvezettel és végtelenül személyes szavakkal beszélni akart a két keresztútról: Jézuséról és az övéről. Vagyis a mindnyájunkéról.
A gyászos szürkén indulatosan "odatett" tusvonalak szuggesztíven éreztetik a fájdalmat, az erőfeszítést, de a könyörületet és a reményt is, amit a rajzolás – a művészi alkotás – folyamatos kálváriáján "minden nap" át kell élnünk.

Húsvétig még van egy hetünk. Ez a szenvedésről és – el ne felejtsük – az Utolsó Vacsorán elhangzott legfontosabb tanításokról szól. Ez a Tanítás és Szenvedés: az Alkotás küzdelmének hete. De ennek a küzdelemnek nem lenne értelme, ha nem a "magunk megtagadása" – értsd így is: a másokért való megvalósítása volna. Ha például ez a kiállítás nem rólunk, s nem értünk szólna.
S nem volna értelme, ha nem követné az igazi ünnep: a Feltámadás, a szenvedélyes munka beteljesülése: az IGE magasabb szinten való megtestesülése.