Tizennégy pályázó közül nyert első díjat Fazekas István, a Százhalombattán élő Váci Mihály-díjas költő egy Jókai Mórról elnevezett nemzetközi irodalmi pályázaton. Az elismerést, amely Révkomárom nagy szülöttjének hivatott emléket állítani, 2006-ban alapította a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület. Az idei átadásra az egykori Kultúrpalota dísztermében került sor február 18-án.
A tavaly “Jókai hírlapjai" témakörben meghirdetett pályázatra 14 tanulmány érkezett, amelyek közül a bíráló bizottság ötöt jelölt díjazásra. Fazekas István lapunknak elmondta: tavaly is eredményesen szerepelt a pályázaton, díszoklevelet kapott, és írása megjelent a nyertes pályázatokat bemutató antológiában. Idén azonban meglepetésként érte, hogy első díjat kapott, ugyanis azt hitte, csak emiatt kap külön meghívót az eredményhirdetésre. A Szlovákiai Magyar Televíziónak elmondta: Jókai emberileg és alkotóként is a példaképei közé tartozik.
"Mindenféle vonatkozásban az egyik példaképem Jókai. Emberi vonatkozásban és írói munkássága alapján is, bár az az igazság, hogy Jókai Mórnak a szellemi és emberi nagysága olyan monumentális, hogy nagyon porszemnek érzem magamat mellette. De az ő műveit olvasva, az ő munkásságát tanulmányozva mindig az az érzés tölt el, hogy milyen nagyszerű dolog magyarnak lenni" - nyilatkozta.
A díjkiosztó ünnepségen a Pozsonyi Magyar Nagykövetség képviseletében Bozsaky Katalin rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, első beosztott is jelen volt.



