Sokat gondolkodtam mielőtt e sorokat leírtam, vajon mi is lehetne az esszenciája ezen írásnak. Mit is írhatnék arról az időszakról, amit a Százszorszép óvoda teljes jogkörű tagjaként töltöttünk el az én imádott Kisfiammal és a drága Apukájával. Bevallom őszintén, a nyár végén rendszeresen szorult görcsbe a gyomrom, amikor a beszoktatásra gondoltam... egy nem igazán szerencsésnek mondható bölcsis év, a saját – meglehetősen borús – élményeim az óvodáról nem sarkalltak túlzott reménykedésre. Egy bizakodásra okot adó körülmény nyugtatgatott; a nyári családlátogatás, amikor is Anikó néni és Kriszti néni – nem sajnálva az időt és energiát – minden kis leendő Harangvirág csoportost felkerestek otthon. Ez a látogatás nálunk nagyon emlékezetes volt, Kisfiam úgy zárta le a beszélgetés, hogy Kriszti néni ne menj még haza, meséljél nekem..
Aztán eljött az idő...várakozásaimnak megfelelően nem is volt annyira egyszerű.
Túl kellett lendülnünk egy óriási problémán. A gyerekem ugyanis valamiért egy kicsit nagyobb empátiával rendelkezik, mint néha kellene, ezért ha valaki sír, ő általában együtt érez és "rázendít". Aztán persze meg kellett szokni, hogy nem rohangálunk evés közben, közösségben vagyunk, nem mindig mi játszunk a legkedvesebb vonattal, és persze sorolhatnám a nehézségeket.
Néhány hónap alatt – az óvónők nem kis segítségével - azonban annyira megszerette az én Csillagom ezt a légkört, hogy bár nagyon korán kell menjünk, és általában az utolsó, akit hazavisznek a csoportból, mégis néha "közelharcot" kell vívnom, hogy elindulhassunk az óvodából.
Bankáné Jutka néni persze megmondta, hogy minden kisgyerekhez vezet egy út, amit az óvónőnek meg kell találnia, de hogy ez az útépítés ilyen minőségi lesz - a mi esetünkben - álmomban sem hittem volna. Mindez óriási örömmel és azzal a megnyugvással tölt el, hogy ennél jobb óvodát nem is választhattunk volna.
Ha még nem lett volna elég a saját példánk annak bizonyítására, hogy gyermekem a legjobb helyen van, eljött a november, amikor is, egy kedves felkérésnek eleget téve részt vehettem a szülők egy képviselőjeként az OKAIM védjegy megújításában.
Az eljárásnak az a lényege, hogy az óvoda először is felméri saját magát, mely területeken érzi úgy, hogy van javítani valója. Célokat tűz ki maga elé, azt következetesen megvalósítja, jó sok dokumentummal alátámasztja és bemutatja egy védjegy eljárás keretében, hogy milyen célokat tűzött ki, azt hogyan realizálta.
Az eljárás végén születik egy döntés, hogy minőségi nevelési- oktatási intézménynek minősülhet-e az intézmény. Az eljárás végén természetesen újra elnyerte az óvoda a címet. Nem is történhetett ez másként, hiszen számomra ezen a november esti beszélgetés után is egyértelműen kiderült, hogy rengeteg munkával és nagy elhivatottsággal, igazi jó közösségként folyamatosan azon dolgozik az óvoda minden munkatársa, hogy az összes kis óvodásának a lehető legjobb legyen. Az iskolába menők jól felkészülten kezdhessék tanulmányaikat, a kicsik könnyebben beszokhassanak, az óvó nénik – kollégáiktól is tanulva – folyamatosan képezzék magukat, a szülők bizalommal fordulhassanak az óvodában dolgozókhoz, ennek megfelelő fóruma legyen, az óvodában olyan programok legyenek, amelyből sokat tanulnak, és jól érzik magukat mind a gyerekek, mind pedig a szülők és még végeláthatatlanul sorolhatnám.
A védjegy átadására az óvodai karácsonyi ünnepségen került sor, ahol a nagycsoportosok aranyos műsorral, az Óvó nénik szívhez szóló énekkel, minden csoport egy önálló műsorszámmal készült a nagy ünnepre. Majd minden csoport kapott karácsonyi meglepetést, melyet a szülőkkel együtt próbálhattak ki a csoportszobában. Ezeket a közös "foglalkozásokat" nagyon szeretem, ilyenkor egy kicsit beleshetek az óvodai életbe, vajon mit csinál nélkülem a gyerek egész nap. És bevallom, őszintén sokszor érzem azt, hogy pályát tévesztettem...
Mindenért sok köszönet!
A Harangvirág csoportból Matyi Anyukája
