A szocializmus idején, amikor a szocialista országok szocialista pártfőtitkárai a szovjet szocialista pártfőtitkárral találkoztak, megbonthatatlan barátságuk jeleként heves érzelmi, szájoncsókos köszöntéssel üdvözölték egymást. Az én emlékezetemben külö-nösen azok a látványok maradtak meg, amikor Brezsnyev szovjet szocialista pártfőtitkár elvtárs szorosan magához ölelte Kádár János magyar szocialista pártfőtitkár elvtársat és forró csókot nyomott ajkára, s Kádár elvtárs hasonló gesztussal viszonozta a csókot. A televízió képernyőjén úgy tűnt, mintha Eric Honecker keletnémet szocialista pártfőtitkár elvtárs hosszabban tartó és forróbb csókot kapott volna, mint Ceausescu ( ejtsd: Csáuseszku ) román szocialista pártfőtitkár elvtárs, bár lehet, hogy ebben tévedek. Olyan esetről nem hallottam, hogy valamelyik szocialista ország pártfőtitkára elutasitotta volna Brezsnyev elvtárs szájoncsókos köszöntését, hiszen akkor olyan helyzetbe került volna, mint a börtönigazgató a Denevér c. nagyoperettben ( Latabár Kálmán: Ha nem adsz csókot, akkor lopok!), s ki tudja milyen további következ-ményekkel számolhatott volna.
Elgondolkodtató, hogy miért láttunk nem olyan esetet, amikor Brezsnyev elvtárs szájoncsókosan köszöntött volna női szocialista pártfőtitkár elvtársnőt. Ennek valószínű az a magyarázata, hogy abban az időben a dolgozó nők nem juthattak el a legma-gasabb, a pártfőtitkári színtig, s nem válhattak részesévé a már említett forró csókos üdvözlésnek. Így utólag visszagondolva nem is értem, hogy a női egyenjogúságért küzdő nemzetközi szervezetek ilyen megalázó diszkriminációt tapasztalva, akkor miért nem emelték fel tíltakozó szavukat? Ámbár ennek is lehet magyarázata, esetleg az, hogy a nők, az adott helyzetet mérlegelve inkább lemondtak a legmagasabb pártpozi-cióról, semmint a szovjet-szocialista diplomáciai protokollnak engedelmeskedve, no meg a szocializmus magasztos eszméjétől áthatottan, elvénült pártfőtitkárokkal csókolóz-zanak. Arra sem emlékszem, hogy a szocialista országok pártfőtitkárai szájoncsókos köszöntéssel üdvözölték volna egymást. Pedig milyen emlékezetes látvány lett volna, amikor Kádár János magyar szocialista pártfőtitkár elvtárs szájoncsókolja Ceausescu román szocialista pártfőtitkár elvtársat ( ráadásul a feleségek, különösen a szigorú tekintetű Elena Ceausescu professzor, akadémikus elvtársnő szeme láttára ). A két főtitkár azonban mit sem adva a béke jelét szimbolizáló egymás nyakába borulás helyett gyakran vitatkoztak, sőt egyszer csúnyán összevesztek a repülőgépen, repülés közben.
Azt tudjuk, hogy a szájoncsókos köszöntés, mint politikai csók ott jellemző ( vagy
csak volt jellemző ), ahol a népesség zöme azonos vallású, és ennek a vallásnak a szertartása úgy zárul, hogy a béke jeleként megölelik, megcsókolják egymást. Így például a pravoszláv egyháznál ez a szokás a megbékélést szimbolizálja. Amikor azonban Brezsnyev elvtárs és Kádár elvtárs találkoztak, a megbékélést, pontosabban a megbonthatatlan barátságot szimbolizálandó, mint pravoszláv és római katolikus csókolták szájon egymást. ( Nem tévedés Kádár Jánost katolikusnak minősíteni, tudniillik halála előtt katolikusként meggyónta bűneit! – volt neki bőven.).
A szovjet birodalom felbomlásával megszünt a csókosköszöntés. Putyin a moszkvai pátriárkát megcsókolja, de a nyugati és más politikustársait nem. Pedig milyen üdítő látvány lenne José Manuel Barosso, vagy Barack Obama szájcsókos köszöntése, különösen ha a gesztus a világ nyugalmát szolgáló teljes megbékélést szimbolizálná. Ám, ha már csók nincs, legalább béke és nyugalom lenne!
Százhalombatta 2012 február hó
Balla Károly
