Néhány órával ezelőtt az M6-os autópályán haladtam, és elégedetten állapítottam meg, hogy alapvetően jó minőségű és talán csak a hidak becsatlakozásai járnak zökkenőkkel. Ellentétben az éppen hallgatott rádióadó közlésével, jó kis forgalmat figyelhettem meg rajta, és a karbantartók is szorgalmasan tevékenykedtek. Eszembe jutott, mennyi vitát váltott ki ez és az utóbbi 8 évben épült többi autópálya is. Talán drágán épültek, de nem valószínű, hogy a korrupció homályában, mert akkor már néhány újabb szocialista politikus és holdudvara megbilincselve baktatna a tévékamerák előtt. Kaptunk tehát mindannyian gyors utazási lehetőséget, és ami ennél is fontosabb, javítottuk az ország vérkeringését, mert e nélkül nem jön az oly nagyon vágyott befektető.
Nem önfeledt dolog az autózás, egyrészt, mert ha jól emlékszem, a szocialista kormányok legválságosabb időszakában is csak 300 forint körül volt a benzin ára, ma pedig bőven 400 fölött van. Másrészt ráér gondolkodni az ember. Hallgatom tovább a rádiót, és büszke vagyok, mert azt mondja, hogy nincsenek megszorítások. Nagyon jó nekünk. Igen. Azoknak a százezreknek is, akik az egykulcsos adó áldásaként havonta ezrekkel kevesebbet vittek haza. Persze, idén se csodálkozzon senki, mert a 110 ezer alatt keresők csak 8000 forinttal kapnak majd kevesebbet a költségvetés tervei alapján. Igaz ugyanakkor, hogy munkáltatói és kormánytámogatással a veszteséget most próbálják csökkenteni, de visszamenőlegesen elszenvedett egykulcsos veszteség kompenzálására már nem lesz mód. Azt már minden érintett lenyelte, mint keserű pirulát. Na, majd év végén számot vethetünk, mi maradt a zsebünkben.
Arról már nem is szólva, hogy valakik pénztárcájából mégiscsak hiányozni fog nyugdíjpénztári megtakarításuk, de mindenki, aki ott vesztett némi pénzt, büszke lehet rá, hogy ezzel az országot segíti. Bár személy szerint úgy gondolom, torokszorító - mégsem megszorító - érzés lehet azt hallani, hogy éppen mit fizet ki a kormány az illető elragadott jövendőbeli nyugdíjából. Mi, magyarok azonban nagyon megértő és türelmes lények vagyunk, de főleg büszkék, emlékezve a régi szép időkre, amikor diktáltunk íjainkkal Európának. Egyesek még mindig azt hiszik, hogy rajtaütéseinkkel majd elkápráztatjuk az öreg kontinenst. Hát, nem úgy néz ki. Bár hetente kardot rántunk, utat mutatunk Európának, néha mégis az az ember érzése, hogy ha egy kicsit ráérnek, akkor jókat nevetnek rajtunk. Nevetnek, pedig sírhatnának is. Hiszen országunk fejlesztésére több mint 25 milliárd eurót használhatunk fel a mostani hét éves ciklusban, miközben ennek csak a töredékét kell befizetni. Az európai asztalról eszünk, és valami mást teszünk rá. ...Teszünk rá.
Ez a néhány gondolat is elég lehet, hogy felidézze Önökben, ki, hol és mennyit veszített a Fidesz kormányzása alatt. Miközben nincs megszorítás. Még ennél is elfogadhatatlanabb azonban az a sok csapás, amelyet a demokrácia folyamatos csorbítása terén kell lenyelnünk. Az Alkotmánybíróság már nem a régi, ha így haladnak tovább a dolgok, akkor a szakszervezetek is a partvonalra kerülnek, a munkavállalók jogai jelentősen csorbulnak. A közmédiában jelentős elbocsájtások valósultak meg már eddig is, de ebben is halad tovább a gőzhenger. Természetesen alapos megfontolás után döntenek róluk. Akik az idők szavának nem felelnek meg, mehetnek. Kérdés, hogy hová? A Klub Rádióba ugye nem, merthogy azt meg hamarosan le kell állítani, hiszen nagy valószínűséggel nem fog megfelelni az alaposan megfogalmazott elvárásoknak. Marad esetleg a közmunka, ami ugye egy elbocsájtott számára kész megváltás. Az persze kérdés, hogy nem fogja-e azt érezni, hogy ez családjával szemben megszorítás. Ha mégis úgy érzi, vajon hol fogja elmondani?
Mert az országot ma szorgalmasan vezetőknek bizonyára felesleges elpanaszolni, hiszen nap mint nap elmondják, hogy bármit érzünk is, az nem megszorítás. Lehet. Talán hátba döfés. Annak a kétharmadnak a háta is megszenvedi, akik ebbe a pozícióba juttatták a mai kormányt. És ezt vissza is halljuk naponta, amikor kétharmados felhatalmazásukra hivatkozva, újra és újra megforgatják hátunkban a tőrt. Lehet, hogy a kifejezés rossz, de azt ugye, nem írhattam már megint, hogy megszorítás, merthogy az nincs. Van ellenben egy közvélemény-felmérés, eszerint a megkérdezettek 75 százaléka vallja, hogy ma hazánkban rossz irányba mennek a dolgok. Van még 25 százalék bizakodó? Ez már messze van a kétharmadtól, így aztán ne emlegessék állandóan a felhatalmazást, helyette inkább felelős döntések szülessenek mindannyiunk javára!
Ui: Mai plágiummal terhelt világunkban, amikor államfőnk doktori értekezése is megkérdőjelezhető, kénytelen vagyok jelezni, hogy itt olvasható írásom egy tavaly született cikkem aktualizált változata. Tehát nem mástól, magamtól ollóztam össze.
Dr. Benedek László
