Csillaganyám, csillagapám

  • img
  • img
  • img
  • img

A múlt század második felének egyik költőóriása, a magyar irodalom egyik élő legendája volt a vendége a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárnak. Tornai Józseffel - a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett és József Attila díjas költőjével - Baka Györgyi könyvtáros, költő beszélgetett.

Az irodalmi est apropóját az adta, hogy nemrég jelent meg a szerző összegyűjtött munkáinak, a Csillaganyám, csillagapám című kötetnek a harmadik része. Az est házigazdája bevezetőjében elmondta, Tornai olyan sokpólusú költő, akinek a költészete hatalmas ellentéteket fog egybe. Ez a költészet szüntelenül árad, mint a nagy folyamok forrása, hiszen ötven kötete jelent eddig meg, ami páratlannak mondható a magyar irodalomban. Verseire leginkább jellemző, hogy érzéki és elvont elemek ötvöződnek bennük robosztus anyagszerűséggel. Fő témái a szülőföld és a természet, a szerelem, a magyarság és a hit. Platón óta tudjuk, hogy a párbeszéd nélkülözhetetlen feltétele a jó kérdés feltevése. Sőt, Platón azt is hozzáteszi, hogy kérdezni nehezebb és fontosabb, mint válaszolni. Baka Györgyi teljesen megfelelt ennek a követelménynek. Tornai mesélt a gyermekkoráról, az indulás első lépéseiről. Megtudhattuk, hogy Dunaharasztiban született, még kisfiú volt, amikor négy orosz katona a házukba költözött néhány hónapra. Összebarátkozott velük, megtanult oroszul, a nyelv segítségével megtanult tőlük mást is. Már jókorán felvilágosították, mit is jelent a valóságban a Szovjetúnió: "Jóska, ne higgy el semmit, mert egy nagy hazugság az egész!"


A kisfiú, aki elutasítja a hamis tündérmesét, nemcsak a politikai fonákságokat érti meg, hanem az ember igazi hivatását is látja. Látja, hogy kényelemszeretetünk kiszolgálása nem más, mint önbecsapás, mert mindent a természettől veszünk el, de nem adunk vissza semmit. Civilizációnk egyirányúvá vált. A férfi és a nő kapcsolatát a nyers testiségben ragadja meg és égető erővel ír a szerelemről. Ennek egyik ékes bizonyítéka a Tenger az ágyékunkban című műve. Tornai szerint: "aki nem tud szenvedni, az szerelmes sem tud lenni." Az élet értelme maga a kapcsolat. Szabó Lőrinccel (és Marcel Prousttal) szemben azt vallja, hogy a szerelem nem lehet "két önzés titkos párbaja", az igazi szerelem lényege, hogy a szerelemes át tud-e lépni a másik lelkébe. Ezt nevezi ő Ádám és Éva napéjegyenlőségének. Tornai a magyarságáról olyan letisztultsággal vall, hogy ebben is legnagyobb gondolkodóinkhoz mérhető. A küldetést a nemzetérzés félreértésének tekinti. Nem ért egyet Németh Lászlóval abban, hogy az tenne minket magyarrá, amiben másoktól különbek vagyunk. Bibó Istvánnak ad igazat, aki megkülönböztet antidemokratikus- és demokratikus nacionalizmust. Hitére és kialakuló világnézetére nagy hatással volt Baktai Ervin munkássága. A világhírű India-kutató szintén Dunaharaszti szülöttje. A gyermek Tornai a római katolikus hitben nevelkedik, majd Baktai hatására megismerkedik a hinduizmussal és a buddhizmussal. A szeretet minden vallásban központi helyet foglal el, ezért fontos kérdés a megbocsájtás és a bűnösség vizsgálata. Gyilkos-e a katona, aki a háborúban öl?- teszi fel a kérdést a költő, s úgy válaszolja meg, hogy gyilkos ugyan, de nem tehet róla. Hamvas Bélával ért egyet ezekben a kérdésekben, aki meghatározta az ártatlan bűnösség fogalmát. A buddhizmushoz leginkább annak logikája köti, s ezt azzal a példával szemléltette, hogy a buddhizmus a múlandóság alapgondolatát kibővítette azzal a felismeréssel, hogy minden létező dolognak van egy alapfeltétele, ezért ha megszűnik az alapföltétel, megszűnik maga a dolog is.


Az est végén Baka Györgyi számba vette mindazokat az újításokat, amiket Tornai József költészetünkben megteremtett, vagy meghonosított. Ezek közül a legfontosabb a szabad asszociációs technika alkalmazása, a filozófiai és teológiai háttér megjelenítése, a csillagászati és fizikai fogalmak használata és a paradox látásmód kiélezése. A szerzői esten a költő hitvese, Rátkay Ildikó is jelen volt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák