Amikor hét hónappal ezelőtt elköszöntünk egymástól, úgy határozott a csoport, hogy ősszel újra találkozunk. Komáromi László hívó szavára október 28-án a dunafüredi kisvendéglőben került sor a találkozásra, amelyet kiegészített a kitűnő vacsora és a finom sör. A múltkori csapat kiegészült Irma "nénivel" (Varga Sándornéval), aki a műhely adminisztrátora volt. Nagy örömmel üdvözölte egymást a társaság.
Mi másról eshetett szó, mint a családról, egészségről és persze a volt munkás hétköznapokról, hogy, hogy is volt akkor? Az asztaltársaság régi jó szokásához híven a napi aktualitásokról igen gyorsan áttért az emlékek felidézésére. Dőlni kezdtek a mesék a már majdnem elfelejtett eseményekről. Egymás szavába vágva elevenítették fel a történeteket a nehéz időkről, de jutott idő a humoros anekdotákra is.
Rohamosan épültek az üzemek, és a kiszolgáló üzemrészek, de villamos vezetékek még nem voltak mindenhol kiépítve az egész vállalat területén, így nagyon sok motoros hegesztőt és kompresszort kellett használni az üzemek építésénél illetve a karbantartásánál. Ezeket a berendezéseket is a járműjavító szerelte, javította, és ezzel is hozzájárult a gyáróriás zavartalan működéséhez. Sokszor nyakig sárban kellett megközelíteni az elromlott berendezéseket, és a helyszínen kellett orvosolni a hibát. Természetes, hogy a mi részlegeink is kivették részüket a munkából.
1965 tavaszán beindult az AV I üzem, sorra nőttek ki a többi termelő, kisegítő létesítmények. A finomító területe óriási, a mozgáshoz gépkocsik kellettek, hozzájuk pedig vezetők. Jött a felhívás, hogy gépkocsivezető-tanfolyamot kell indítani a városban és az üzem területén.
A vállalati vezetőink közbenjárására kaptunk az Autó Tanintézettől két leharcolt Moszkvics gépkocsit, amit Tistyán Sándor csapata társadalmi munkában felújított.
1966-ban elkezdődött az elméleti oktatás. A vezetési gyakorlati oktatásra a szállítási osztály gépkocsivezetőit kérték meg, akiknek át kellett szervezni a munkaidejüket, hogy az oktatás zavartalan és folyamatos legyen. Így tudtuk segíteni a kedves munkatársainkat.
Gépkocsiparkunk rohamosan növekedet, de sajnos, műszaki színvonala, elmaradt az elvártaktól. Abban az időben, főleg csak használt járműveket lehetett beszerezni, amelyek megbízhatóvá tétele sok munkát adott a járműjavítónak.
Mivel a vállalat igen nagy területen fekszik - 800 hektár - a területen való mozgás (emberek és anyagok) a legtöbb esetben járművet igényelt. Abban az időben az emberek kerékpárral közlekedtek a finomító területén, ezért a járműjavító feladatába beletartozott a kerékpárok javítása is. Érdekes történet terjedt abban az időben. Kiderült két tartályparki művezetőről, hogy nem tudnak biciklizni. Társadalmi munkában jelentkezett egy "szocialista brigád", hogy megtanítják őket, de az érintettek nem vállalták fel ezt a kissé humoros helyzetet. Pedig milyen nagy szenzáció lett volna, amikor meglett emberek esnek-kelnek biciklizés tanulása közben.
A vacsora és a visszaemlékezések sora lassan befejeződött. Mindenki elégedett volt a felszolgált étellel, itallal. Ennek kifejezését meg is tehettük, mert a sok elismerés után a séf is személyesen köszönte meg a dicsérő szavakat. A helyzet pikantériája az volt, hogy kiderült, a kedves, remek ételek készítő szakácsné a vendéglátó tulajdonosának felesége. Minden vendéggel váltott pár szót, és személyesen hallhatta az elismerő szavakat.
Ennek a kis csoportnak az összetartozásban van az ereje. A beszélgetések során megemlékeztünk kollégákról, mindenki által ismert vezetőinkről. Külön hangsúlyt kapott, hogy a napokban ünnepelte 80. születés napját a DKV volt vezérigazgatója. Vele kapcsolatban is sokunkban felelevenedtek régi történetek, mindenki kiemelte emberségét, segítőkészségét, közvetlen viselkedését.
Hosszabb búcsúzkodás után elköszöntünk egymástól. Megígértük egymásnak, hogy "jövő tavasszal újra itt találkozunk!"
"A darus" Nagy László
