Valamikor az 50-es évek végén, nyáron, Budapesten sétálgattam. A Népköztársaság úton (ma Andrássy), a Zeneakadémia előtt megálltam gyönyörködni az épület szépségében, és kihallatszott az orgonamuzsika. Vonzott, de el is bátortalanított mindkettő. Bemenjek, ne menjek? Beléptem az előtérbe, senkit nem láttam, ám a bejárati ajtón hallgatóztam egy kicsit. Lenyűgözött a zene. Odamentem a pénztárhoz és megkérdeztem: Bemehetek-e? Van-e jegy? Hogyne, természetesen. Megváltottam a jegyet és beléptem az előadóterembe. A félhomályban 20-25 személy hallgatta csak az előadóművészt. Valószínű, hogy Bach-muzsika szólt. Áhítatos csend. Hogy ki játszott az orgonán? Halvány sejtelmem sem volt. Azóta örökre megjegyeztem a nevét, Jirzi Reinberger. Az az akusztika, az az érzéshatás örök emlékké rögzült bennem. (Egyszer aztán sikerült is vásárolnom az előadóművésztől egy mikrobarázdás nagylemezt. De sokszor meghallgattuk a feleségemmel!)
Hogy ezt miért mesélem el? Az akkori kor torzulása miatt. Ugyanis az orgonamuzsika klerikálisnak számított az akkori politikusok "szocialista kultúrszemléletében". A Zeneakadémia orgonáját éveken át nem restaurálták. El akarták tüntetni, és templomi hangszernek devalválták. Azt vélték, hogy ha nincs orgona a népnek, hamarabb lehetnek ateisták. Így van az, ha felülről beleszólnak az emberi gondolkodásba, megszabják a széles tömegek számára, hogy mit szabad adni, mi a helyes. Tudatformálás, átalakítás, egyedüli hitre az formálja majd az embereket. Nos, a "csőlátók" megbuktak. Ez így helyes!
Igen ám, de mi van mostanában? Felszabadultak a tilos dolgok. Jó ez? Mindenki azt olvas, néz, hallgat a tömegkommunikáció segítségével, ami éppen abban a pillanatban tetszik. Együtt van az érték és az értéktelen.
A gondom csak egy. Ki, vagy mi kötelezheti az illetékeseket, hogy megítéljék erkölcsi, politikai és ideológiai szempontból, mi a káros és mi a hasznos? A művészetnél maradva, sajnos, az írók, festők, zenészek, színészek, előadók egy része szörnyűséges, ocsmány, érthetetlen filmek, könyvek ezreit ontja a nagyközönségre öntelt hittel. Diktatúra vagy liberalizmus, vagy valami más? Ezt én már igazából nem is értem. A tradícióra szükség van továbbra is!
Harangozó Sándor
nyugdíjas tanító
