Ezeregyszáz általános iskolai és gimnazista diák szavalta együtt Arany János Szondi két apródja című balladáját október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének 162. évfordulóján Százhalombatta főterén. Az eseményen Jordán Tamás Kossuth-díjas színész dirigálta a gyerekeket, és köszöntőt mondott az immár országhatárokon átnyúló kezdeményezés másik ötletgazdája, Fűzfa Balázs egyetemi tanár is.
Jordán Tamás stílusos jelmezben és sminkben érkezett: éppen egy Liszt Ferenc életéről szóló filmet forgat az MTV, amelynek címszerepét játssza. Úgy véli, a tömeges szavalás élményének nagy szerepe lehet a vers megszerettetésében. A százhalombattai és érdi diákokról úgy nyilatkozott, hogy kivételesen felkészítettek és fegyelmezettek voltak, ennek köszönhető, hogy nagyon jól szólt a hosszú, bonyolult vers.
Szigetvári József, a sajátos történelmi megemlékezés helyi kezdeményezője szintén azt a reményét fejezte ki, hogy a performance résztvevői a jövőben szívesebben fordulnak majd a költészet felé. A szervezők nevében virággal köszönte meg a felkészítő tanárok fáradozását. (HTV)

