Több mint száz helyi és környékbeli szakember vett részt a százhalombattai Nevelési Tanácsadó jubileumi konferenciáján október 5-én a Rendezvényközpontban. A közintézmény idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.
Az ünneplő kollektívát – köztük három alapító tagot, Tahyné Borbély Júlia igazgatót, Páhokiné Arany Piroska logopédust és dr. Kürti Jenőné fejlesztőpedagógust –, valamint a partnerintézmények vezetőit dr. Csór Gabriella intézményvezető köszöntötte. Az önkormányzat nevében Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke mondott köszöntőt a születésnapi torta felvágása előtt.
A tanácskozást dr. Tüske László oktatásért felelős tanácsnok nyitotta meg, aki hangsúlyozta, a nevelési tanácsadó dolgozói mindig felelősséggel, empátiával, szolidan végezték feladatukat, az intézmény óriási értéket jelent a város számára, amit a jövő generációk számára is meg kell megőrizni.
Dr. Tahyné Borbély Julianna felidézte az intézményalapítás éveinek nehézségeit, bizonytalanságait, valamint azt a folyamatot, ahogyan a kollektíva megtalálta helyét és szerepét a városban. Kiemelte: mindvégig igyekeztek elkerülni a rivalizálás csapdáját és kifejezni tiszteletüket a pedagógusok szakmai kompetenciája iránt. Erőfeszítéseik eredményeként stabil, szakmailag és etikailag megbízható kollektíva jött létre, amely garanciát jelent a további eredményes működésre is.
A visszaemlékezéseket, értékeléseket dr. Schneider Júlia szakorvos előadása követte, aki arról beszélt, hogy sokkal több gyereknél okoz tanulási nehézségeket a rossz beszédhallás, mint azt a szülők és szakemberek általában gondolják. A nem tiszta beszédhallásért – amely gátolja, késlelteti, gyengíti az anyanyelv-elsajátítás speciális folyamatát – nagyon sok esetben a dobhártya nem megfelelő működése a felelős, amit jellemzően felső légúti hurut okoz. A probléma felismerésére már létezik objektív, eszközös vizsgálati módszer. A szakemberek figyelmét azokra a gyanújelekre is felhívta, amelyek alapján feltételezhető, hogy egy-egy gyereknek nem a motiváltságával vagy a szellemi képességeivel van a gond, amikor minden igyekezet ellenére sem képes a tőle elvárt teljesítményre.
A szülők, gyerekek, pedagógusok közötti bonyolult és csapdahelyzetektől sem mentes kapcsolatrendszerről beszélt dr. Hardy Júlia kiképző terapeuta. Kiemelte a család, mint lélektani rendszer szerepét, a mindenirányú, folyamatos kommunikáció jelentőségét, a gyerekek rend- és kiszámíthatóság iránti igényét, valamint annak a fontosságát, hogy állandóságra, kitartásra és a konzekvenciák elfogadására neveljük őket.
A tanácskozáson kiosztották azt a jubileumi kiadványt is, amelyben a százhalombattai Nevelési Tanácsadó munkatársai mutatják be intézményük múltját, jelenét és szolgáltatásait.





















