Megújult laboratórium

  • img
  • img
  • img
  • img

Európai uniós támogatással újult meg az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium laboratóriumi épületszárnya a nyári szünetben. Az idén 50 éves intézményben évtizedek óta kiemelt terület a természettudományos oktatás. A nyilvánosságnak Segesdi János alpolgármester számolt be a fejlesztésről.

A szomszédos város önkormányzata hosszú előkészítő munka után, 2010-ben nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, hogy az európai normáknak megfelelő szakmai szintre emelhessék a több mint 30 éve változatlan formában működő kémiai és biológiai laboratóriumot. A projektre 280,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A város 2011. április 1-jén írta alá a projekt megvalósítására vonatkozó szerződést, amelynek befejező időpontját 2013. április 1-jében határozták meg. A megvalósítás helyszíne a VMG, de együttműködő intézményként bekapcsolódott a projektbe nyolc érdi, egy diósdi és egy sóskúti iskola is. A gimnázium szeptember 27-én kapta meg a használatbavételi engedélyt.


Az új, 21. századi oktatási követelményeknek megfelelő természettudományos laboratóriumot a középiskola második emeletén, közel 300 négyzetméteren alakították ki. Egyszerre kettő húszfős csoport fogadására is alkalmas, mivel két tolófallal leválasztható helyiségből áll. Mindkettőhöz tartozik egy-egy előkészítő, valamint vegyszerraktár. Emellett veszélyes hulladék tárolóval, laboráns dolgozószobával és tanári dolgozóval egészül ki a laboratórium, a partneriskolákból érkező tanulók számára pedig egy 40 fő fogadására alkalmas várakozó termet is kialakítottak. Mostanra csak a labortechnológiai bútorok és eszközök beszerzése van hátra, aztán a diákok is birtokba vehetik az új létesítményt.


Segesdi János alpolgármester kiemelte: a projekt megvalósulása nagymértékben hozzájárul majd ahhoz, hogy az érdi és környékbeli tanulók természettudományos képzése, szakmai felkészültsége versenyképes legyen.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák