Kevés olyan országot találunk a közelünkben, ahol 3000 méteres hegyek nyúlnak a magasba, égszínkék a tenger, az emberek barátságosak, és Magyarországhoz képest az árak jóval alacsonyabbak. Családi nyaralásom részleteit azért osztom meg Önökkel, mert remélem, sokukban felelevenítem a 80-as évek közkedvelt nyaralás-élményeit, s akik eddig nem mertek elindulni Bulgária felé, útleírásom után elgondolkodnak a lehetőségen. Ajánló barátaimnak, ismerőseimnek és minden városlakónak.

Párommal közös életünk során nem voltunk még gépkocsival külföldi nyaraláson. Ennek több oka is van, de talán a legjelentősebb az, hogy nem volt hosszú útra alkalmas, kényelmes autónk. Ez az idei évre megváltozott, hiszen tavaly sikerült vásárolni egy kényelmes, használt, szuper nagy gépkocsit. Így eljuthattunk Bulgária gyöngyszeméhez, Nessebarba. Felmerülhet a kérdés, miért éppen Bulgária? Nos, ennek is egyszerű oka van: férjem fiatal korában részt vehetett egy bolgár tengerparti nyaraláson, ahol olyan élményekhez jutott, amelyeket szeretett volna megosztani a családdal. Másrészt előzőleg informálódtunk, és sok-sok képet megtekintve rájöttünk arra, hogy mennyire kedves ország. Előzetesen belemélyedtünk mindenféle útikalauzba és -könyvbe, és egyre jobban megerősödött bennünk a vágy, hogy saját gépjárművel elmenjünk a Fekete-tenger újból felkarolt, színvonalas és közkedvelt partjára.

A közlekedési moráltól a gasztronómiai érdekességekig felkészülten indult a család a "balkán" felé.

Indulásunk napján magunk mögött hagytuk a hazánkba érkező és azóta is tartó esős, hideg időt. Persze ezt mi nem tudtuk, mert aznap délben még nagy hőség volt, ám mire a határokon átértünk és ránk szállt az este, Magyarország bizonyos területe már vízben állt, a felhőszakadástól. (Ezt utólag tudtuk meg.)

Utunkat a szerbek felé vettük, mert az, gyorsabb, mint Románia felé, illetve jobbak az útviszonyok. Ez valóban így is volt, a sebességkorlátozó táblákat kivéve. Internetes útleírásokból tudtuk, hogy Szerbiában nagyon oda kell figyelni a sebesség betartására, így átlépve a határt nem csak a vezetési stílusunk változott meg, de a torkunkban dobogott a szívünk, mert néhány útszakaszon a 80-as táblát követő húsz méteren már ott volt a 40-es, amit persze vagy "satufékkel" lehetett betartani vagy szabálysértéssel. Az útszéleken valóban sűrűn "ácsingóztak lesben állva" a hatóság őrei. A határ után nem autópálya, de jó minőségű autóút vezetett, ami elvileg kétsávos, de mindkét oldalon széles leállósávval ellátott, így négy autó is elfért rajta. Ez a jelenség végigkísért bennünket, hiszen, aki nem tartva a közlekedési szabályokat, a szembejövők zavarása nélkül előzhetett.

Szerbián áthaladva egy inkább különleges, mint problémás helyzettel találkoztunk. Az egyik piroslámpás kereszteződésnél a bokrokból ugráltak elő a helyi gyerekek, hogy lemossák a szélvédőt - jó pénzt remélve. Erről az előzetes olvasmányaink során ugyan tudtunk, de menetközben nem is gondoltuk volna, hogy ez valóban megtörténik. Érdemes ilyen helyzetben némi apróval és széles mosollyal segíteni a tolakodókon, különben az autónk fényezése láthatja kárát.

Egyébként a netes beszámolókban az olvasható, ha valakit sebességtúllépés vagy egyéb közlekedési szabálysértés miatt megállít a rendőr, elveheti az összes okmányt és addig nem adja vissza, amíg a büntetést nem rendezi az autós. Ez lehet szabályos, de szabálytalan keretek közötti "befizetés" is. Szóval, nem érdemes gyorsan menni. Pályamatrica nincs, de autópálya kapuk vannak, ahol Euroval kell fizetni.

Tizenegy óra alatt értünk a bolgár határra. A Belgrád és Nis között az autópálya európai minőségű. A határon – ugyanúgy, mint a szerbeknél – komótos ellenőrzéseket tartanak, de a mi esetünkben gyors volt az áthaladás. Elővettük a legszebb mosolyunkat, majd mondtuk, hova megyünk és jó utat kívánva elengedtek. Csak a létszámot ellenőrizték.

Bulgáriában – ellentétben a szerbekkel – matricahasználat van az autópályákon. Ezért rögtön a határ átlépése után vettünk egy egyhónapos matricát, aminek díja 13 Euro volt. Ha a mai árfolyamot nézem, akkor is olcsóbb, mint hazánkban. Igaz, csak egyheti, egyhavi és egyéves matrica van. Egyébként városon kívüli 90 km/h, pályán pedig 120 km/h a tartandó sebesség. Ezeket is érdemes betartani, mert hasonlóképpen itt is sűrűn vigyázza a rendet a "kékangyal".

A bolgár határ után gondoltuk, pihenünk kicsit. Leálltunk egy kamionparkolóba, ahol próbáltunk pár óra "hunyással" újratöltődni. A három gyerkőc az autó "kényelmes" részeit kihasználva, jól kialudták magukat. Mi, felnőttek pedig nomád módra, polifomon a bokrosban próbáltunk szenderegni. A sok szúnyogtól és húgyszagtól, a hajnalban induló kamionok zajától valóban csak egy-két órás "hunyás" lett belőle, de az elegendő volt ahhoz, hogy újult erővel mielőbb civilizált területre érjünk.

Szófiát elhagyva Burgasz felé vettük az irányt! A fővárost ki lehet kerülni a körgyűrűn, ezt érdemes is megtenni a gyors célba érés érdekében.

Valahol a hajnali órákban egy bolgár rendőr igazoltatott minket, de miután készségesen álltunk rendelkezésére, nem is "cicózott" velünk.

A burgaszi olajfinomító szaga és a lakótelepi negyed eszünkbe jutatta városunkat. A kíváncsiságtól vezérelve leparkoltunk a panelrengetegben és egy parkon átvágva, a lakóteleppel szemben eljutottunk a burgasziak által közkedvelt szabad strandra. Itt térdig merészkedtünk a tenger vizébe, majd egy gyorsbüfében megkóstoltuk a jellegzetes tengerparti bolgár étket, a caca-t, amely nem más, mint apró halak sokasága, ropogósra sütve. Rövid sétálás és asszimilálódás után folytattuk utunkat Nessebar felé.

Számomra, aki érzékeny vagyok a rendre, sokáig érthetetlen volt, mi bajom a hosszú út során. Majd amikor a volánt ismét a kezembe vettem, rájöttem! Egyetlen negatív tapasztalatom volt az egész út során: rengeteg az eldobált szemét az utak mentén, illetve az út kezelője – ha van olyan – nem nyírja az utak melletti részt, ezáltal térdig, helyenként derékig érő a gaz. Még a szerbek is vágják növényzetet és kiszabadítják a közlekedési táblákat, ez viszont nem jellemző a bolgárokra. Ez a jelenség a szálláshelyünk és a Napospart környékére kevésbé volt jellemző.

Érdekes volt, hogy a tengerparti, bezsákolt szemetet régi platós katonai járművel szedték össze. Feltehetően a homokban ezek nem akadnak el. Rengeteg az újonnan épített szálloda és jelenleg is zajlik új apartmanok építése, általában külföldi befektetők által. A mi szállásunk egy brit tulajdonban lévő, extrákkal felszerelt apartman volt, amelyet lengyel közvetítők üzemeltettek.

A nyolc napra birtokba vett szállásunk valóban a nyugati normáknak megfelelően volt kialakítva. Egyébként azt vettem észre, hogy a szállodák és apartmanok mindegyikének volt kültéri saját medencéje, ami a kisgyermekekkel nyaraló turistáknak kifejezetten kényelmes. Sőt! Még koktélbár is volt a medence mellett, melyet szinte minden este meglátogattunk. Stylian, a mixer fiú kitett magáért, minden este újabb és újabb édes nedűvel kedveskedett. Hálánk jeléül igazi "ungarische házi páleszt" küldünk e kedves fiatalembernek, aki ottlétünk alatt szinte alig aludt, folyamatosan keverte a jobbnál jobb italokat. No persze nem csak miattunk, rendkívül népes volt a "fan clubja"!

A Napospart (nem keverendő össze az Aranyparttal, ami Várna közelében van!) több kilométer hosszú tengerparti sétányokból áll, egy hétig sem lehet megunni a forgatagot, az éjszakai életet. Van ott minden! Különböző vidámpark, utcai mutatványosok, boltok és bazárok, ezerféle vendéglátóhely, Kalasnyikovot, dobócsillagot és egyéb veszélyes eszközöket legálisan árusító helyiek – szóval minden. "Kalózhajón", "szerájban" vagy éppen "középkori várkastélyban" berendezett éttermek, népies bolgár mehanák (vendéglők), originál folklór műsorral, trendi beach chillout lounge-ok, forgatag és nyüzsgés akár késő hajnalig. Mindennek a helyiekhez nem sok köze van, bolgárokat nem sokat látunk, inkább turistákat, tipikusan oroszokat, románokat, briteket, németeket és skandinávokat.

Kint tartózkodásunk során talán egy nap kivételével, minden este újabb és újabb éjszakai élménnyel gazdagodtunk. Felültünk több extrém vidámparki elemre, kb. 80 méter magasba lőtték ki a család felét, szóval az adrenalin szintről mindenki maga gondoskodott, ki így, ki úgy.

A két nagyváros – Burgasz és Várna – nyaralás céljából nem az igazi, egyikük sem kifejezetten turistáknak való, bár rossz idő esetén egy félnapos programnak megteszi. Várna talán programot és látnivalót is ígér, mint például a delfinárium vagy a Tengeri Múzeum, ahova mi is elmentünk. Mindkettő klasszikus kikötőváros, ronda lakótelepi negyedekkel, komoly iparral, mint például a már említett burgaszi olajfinomító, a Neftochim, amely a Balkán egyik legnagyobb kapacitású finomítója. Különleges élményt nyújtott a delfináriumban működő kávézó, ahol nagyon finom kávét és édességet fogyasztottunk el, úgy, hogy közben az üvegfal mögött az egyik delfint láthattuk a víz alatt. A várnai park, ahol több órás sétát tettünk, hasonlít a városligethez. A planetáriumtól kezdve a mini állatkertig minden megtalálható, úgy, hogy közben a járdaszéleken idős bolgár nénik árulják portékájukat, főként horgolt termékeket.

A rózsaolaj birodalmi örökségnek számít a bolgároknál, ami az oszmán világ hagyatéka. Ez a rózsa szirmaiból vízgőz-desztillációval nyert, sárgászöld illóolaj megannyi parfüm és kozmetikai cikk alapanyaga, amelyet ma is előszeretettel használnak és kínálnak jobbnál jobb áron. Egyes források szerint 1 liter olajat 3000 tonna rózsasziromból lehet nyerni.

Ha valaki az írásom után úgy gondolná, hogy Bulgáriát veszi célba, azt lebeszélem az "all inclusive" ellátásról, mert az előre kifizetett szállodai kaja miatt egy csomó klassz helyet nem tud kipróbálni, márpedig Bulgária egyik legnagyobb vonzereje, a kulinária. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a család minden tagja felszedett néhány plusz kilót.

A legfontosabbról eddig nem esett szó! Fizetőeszközként a legjobb megoldás a bankkártya, legalábbis OTP-s vagy UniCredit-es kártyával, mert a kinti testvérbankok automatáiból ezekkel ingyen vagy minimális díjért lehet levát felvenni. Szinte minden hosszú utcában vannak pénzváltó helyek, azokat ajánlott felkeresni helyi valutáért. Az utcán turistákat leszólítgató "magánbankárokat" el kell kerülni! Erre lengyel összekötőnk már az első nap felhívta a figyelmünket. Mi azonban kellőképpen felkészülve, itthon vásároltunk levát. Érdemes kis címletben vinni, mert náluk a 20 levás bankjegy is okozhat fejtörést a visszaadásnál, ugyanis, az már náluk nagy címlet (kb. 2900-3000 Ft).

Kint létünk alatt bejártuk Nessebar óvárosát, amely a világörökség része, a Napospart legrégibb települése. Voltunk Szozopolban, a barátságos kis halászfaluban, a Fekete-tenger egyik legfestőibb nyaralóhelyén, bár a turisták már itt is jelen vannak. És bementünk Nessebar aquaparkjába is. Kipróbáltuk a jet ski inflatable-t (hasonlít a motorcsónak-fánkhoz), a bátrabb csajok pedig ejtőernyővel húzatták fel magukat.

Bulgária, akárcsak hazánk az Európai Unió tagja, s így a régebbi időkhöz tapadó, esetleges negatív hírek nagy részét elfelejthetjük.

Csak a kedvező árak a régiek (akár 20-30 százalékkal alacsonyabbak, mint a magyarországiak), továbbá a bolgárok vendégszeretete. No meg a napfény – az aranyló homokkal telehintett tengerparttal, és persze a nyár melegét enyhítő, csodálatos kékségű tengervíz és az ég.

Amúgy minden modernebbé és interkontinentálisabbá változott! S amennyiben a közlekedési szabályokat is betartjuk, az odavezető út sem lesz kalandos.

Javaslom mindenkinek a bolgár tengerpartot, mert gyorsan fejlődő ország, amely félő, hogy pár éven belül nem őrzi meg a jelenlegi olcsóságát.

Ajánlott útvonal: Szeged - Belgrád - Nis - Szófia - Plovdiv - Sztara Zagora - Szliven -Burgasz - Napospart.