Adventi találkozások

  • img
  • img
  • img

Harmadik alkalommal rendezte meg a helyi Római Katolikus Egyházközség adventi ünnepségét a Szent István templomban december 11-e és 18-a között. Több civil szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, műkedvelő és hivatásos művészek is felléptek a rendezvénysorozaton, ami Strauszné Könözsi Vera szervező munkáját dicsérte.

Mint a korábbi években is – a találkozások előestéjén disznót vágtak, és sült hurkával, kolbásszal, oldalassal, pohár borral, üdítővel kínálták azokat, akik betértek a Szent István templom közösségi termébe. Hivatalosan advent harmadik vasárnapján vette kezdetét a rendezvénysorozat egy Simon András grafikusművész alkotásait, valamint az egyházközség múltját és jelenét bemutató kiállítással. A Viola-estek nevet viselték a következő találkozások. December 15-én a Faluvédő Egylet, a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület és a Szent László Király Cserkészcsapat,a következő esten a Karitász csoport, a KÉSZ helyi szervezete és a Kolping Család Egyesület mutatkozott be. Nemcsak megalakulásukról és céljaikról meséltek, hanem egy-egy énekkel, verssel, jelenettel is megörvendeztették a közönséget. Vásárcsarnokká vált december 17-én délután a Szent István templom előtere. A helyi civil szervezetek termékei - kerámiák, csuhéból font tárgyak, díszes kiadványok, márkás borok - mellett Simon András szép, dedikált asztali naptárait kínálták eladásra. Az esti, ünnepi koncerten amatőr és hivatásos előadók, zenészek, dalnokok léptek fel, majd a résztvevők gyertyákat gyújtottak a templom belső udvarán a karácsonyfa körül. Az adventi rendezvénysorozatot a vasárnapi Hálaadó Mise zárta.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák