70 ezer csata 5 tantárgyból Négyesre vizsgáztak a neten próbaérettségizők
Legtöbben történelemből és angolból indultak az internetes versenyen, melyet a matematika, az irodalom és a német nyelv követ, végül pedig az EU-országismeret (mely érdekességként szerepelt a palettán).
A több mint 83 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező www.erettsegizo.hu oldal ad internetes felületet minden évben az országos próbaérettségi versenynek. A gazdag közösségi életről tanúskodik, hogy közel 5000 fórumbeírás született a verseny alatt, és az OKPV nagyágyúi a verseny 3 napos döntőjén személyesen is megismerhették egymást. A következő tanévben is ősszel lesz internetes próbaérettségi, ahova a középiskolás diákok mellett továbbra is nevezhetnek a tanárok és a már érettségizettek is. Addig is további tantárgyakkal bővül a www.erettsegizo.hu kínálata: új nyelvek (olasz, francia, latin, spanyol) és új tantárgyak is szerepelnek majd a palettán. Érdemes tudni, hogy az OKPV-ben nemcsak érettségi előtt álló diákok, hanem 9–11. évfolyamosok és már érettségizettek is versenyeztek: mindenki a saját évfolyamának megfelelő tantárgyi kérdéseket kapta, míg a már érettségizetteknek és a tanároknak a teljes kétszintű érettségi anyagából kellett bizonyítaniuk.
FISZ Hírügynökség
www.okpv.hu
www.erettsegizo.hu
Kéry Tamás
Játékmester
tamas.kery@fisz.hu
20/338-0232
Akikre büszkék lehetünk:
TOP 3 a középiskolai átlageredmények alapján:
Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium Miskolc
Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma Aszód
Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár
TOP 10 a versenyzők száma alapján:
Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium Miskolc 171
Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Szeged 141
II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola Budapest VII. 135
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Budapest VIII. 94
Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma Aszód 91
Varga Katalin Gimnázium Szolnok 72
Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged 64
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Budapest XIX. 63
Katona József Gimnázium Kecskemét 58
Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár 57
TOP 10 a versenyjátékok száma alapján:
Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium 4519
Ciszterci Szent István Gimnázium 3196
Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma 2142
II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola 2107
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1814
Varga Katalin Gimnázium 1478
Katona József Gimnázium 1192
Berzsenyi Dániel Gimnázium 1098
Toldy Ferenc Gimnázium 1065
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont 1025
Számok az oldal és az OKPV közösségének életéből
- 83 ezer regisztrált felhasználó
- 1250 regisztrált középiskola
- 70 ezer versenyjáték 50 nap alatt (naponta 1400 játék)
Az OKPV-ről
A www.erettsegizo.hu stratégiával ötvözött internetes történelmi, irodalmi, matematikai és 2005 nyarától immár nyelvi (angol, német) kvízjáték ad otthont a Felvételi Információs Szolgálat által szervezett országos versenynek, az OKPV-nek.
A tantárgyi kérdések mellett csemegeként az EU-országismeret szobában az uniós ismeretekből is versenyezhetnek a játékosok. A megmérettetés elsődleges célja, hogy játékos formában megkönnyítsük az érettségire, felvételire való felkészülést, hiszen a játék tantárgyi adatbázisa az összes, ezen vizsgákon előforduló lexikális kérdést tartalmazza.
Az e-learning egy különleges válfaját képviseli ez az oldal és maga a verseny is: az on-line tanulást ötvözi a versenyszellemmel a legjobb eredmény elérése érdekében. Az eredmény pedig nem más, mint hogy a megmérettetésben részt vevők a tudásuk megmérése mellett bővíthetik is tantárgyi ismereteiket a játékok során, valamint az oldal lehetőségeit kihasználva (chat, fórum, belső levelezés) egy közösségbe is beléphetnek.
A játék szakmai alapját a Központi Érettségi-vizsga Előkészítő Évfolyamokat indító DFT-Budapest biztosította, a történelem kérdéseket a középiskolai tankönyv-szerző Száray Miklós lektorálta.
Az Európai Unió országismeret-kvízjáték az Európai Bizottság és a Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Főosztálya támogatásával, a Pillar Alapítvány és a Felvételi Információs Szolgálat kivitelezésében valósult meg az "EU: belül tágasabb" kampány keretében.
Díjak
A középiskolai diákok (9-12. évfolyam) és tanárok mellett a már érettségizettek, illetve a középiskolák is versenghetnek a több mint 3 millió forint értékű díjakért.
A játék menete
A verseny és a játék Magyarország megyékre osztott térképén zajlik, ahol három játékos áll egymással szemben (természetesen egyazon időben nagyon sokan tudnak párhuzamos játszani). Mindegyik játékos birtokol egy várat, ahonnan tudása révén elindul hódító útjára. A játék lényege Magyarország megyéinek elfoglalása oly módon, hogy az előre kiválasztott témakörben feltett kérdésekre helyes választ adnak a játékosok. Ám nem elég csupán a jó válaszokat tudni, a taktikai érzék sem elhanyagolható, hogy mikor merre terjeszkedjen tovább a versenyző. A megyékért vívott harcban a játékosok tudása és gyorsasága is számít. A játékban feleletválasztós és tippelős kérdések egyaránt előfordulnak, így a tantárgyi tudás több oldalról is aktivizálható.
A verseny menete
Minden játék végén a résztvevők az elfoglalt megyék számától és értékétől függő pontszámokat kapnak, így áll össze az átlagpontszám. Annak az eredménye, aki legalább húsz játékban vett részt, megjelenik a verseny ranglistáján, ahol figyelemmel követhető a sorrend. A cél a legjobb eredményt elérni, vagy a különdíjért a legtöbbet játszani.

