Kitűnők reggelije

Közel ötven diák és harminc pedagógus részesült önkormányzati elismerésben Százhalombattán június 17-én. A 2010-11-es tanév Kiváló Tanulója és Tanulmányi Versenyekért Díjait a Hotel Trainingben adta át Vezér Mihály polgármester.

A rendezvényen részt vett Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke is. Vezér Mihály kiemelte, hogy a százhalombattai önkormányzat mindig kitüntetett figyelmet szentelt az oktatásnak és annak, hogy lehetőségeihez mérten a legjobb feltételeket biztosítsa a pedagógusok és diákok számára. A meghívott gyerekeket arra biztatta, ne csak a tárgyi tudást tekintsék az egyedüli elérendő célnak, mert legalább annyira fontosak azok a közösségi értékek, amelyek megalapozzák egy modern, jól működő társadalom működését. Ne feledjék, hogy ebben a tekintetben is mintát kell adniuk társaiknak.


A Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjban azok a tanulók részesülnek, akik általános, illetve középiskolás tanulmányaik során mindvégig kitűnő év végi bizonyítványt kaptak, a Tanulmányi Versenyekért Díjat pedig azoknak a diákoknak és felkészítő tanároknak adományozza a város, akik megyei 1-3., illetve országos 1-6. helyezést értek el.


Az 1. Számú Általános Iskolából Bánkuti Marcell, Leveles Borbála és Urbán Zsuzsanna, az Eötvös Lorándból Laknerfy Eszter, Pozsgai Zsófia és Ripszám Emese, az Arany Jánosból Darázs Virginia, Szokolai Csenge és Tóth Lídia, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből pedig Papp Eszter végzős zongorista növendék vehette át a kiváló tanulóknak járó elismerést.


Tanulmányi Versenyekért Díjban részesült az 1. Számú Általános Iskolából Schneider Márk (2.a), a MOZAIK Országos Levelezős Tanulmányi Verseny 3. helyezettje (felkészítő tanára Lovasné Tóth Anikó), Tauber Boglárka (7.b), a Bendegúz NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny megyei 1. helyezettje (felkészítő tanára Mongyi Éva), Baranyi Szabolcs (1.a), a verseny megyei 2. helyezettje (felkészítő tanára Gaschler Hedvig), Tauber Ákos (2.b), a verseny megyei 2. helyezettje (felkészítő tanára Nyeste Erika), valamint Bán Szilárd (1.a), a verseny megyei 3. helyezettje (felkészítő tanára Gaschler Hedvig).

Az Eötvös Loránd Általános Iskolából Rácz Zsombor és Kedves Patrik (2.a) megyei 1., Mészáros Csanád (2.a) megyei 2. helyezést értek el a "Zöld béka" levelezős versenyen Szakács Antalné felkészítésével, Soós Máté (3.b) megyei 1. helyezett lett a Zrínyi Ilona Matematikai Versenyen Viziné Hangyássy Zsuzsanna segítségével, Bukits Tamás (6.b) 2 lett a Pest Megyei Számítógépes Alkalmazói Versenyen Ötvös Józsefné felkészítésével, Garamszegi Fanni (6.a) 2. helyezett lett a Simonyi helyesírási versenyen Miklós Magdolna felkészítésével. Pozsgai Zsófia (8.a) megyei 1., országos 6., Pogány Johanna (8.a) megyei 2., Nedeczky Zsófia (7.a) megyei 3. helyezést ért el a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen. Mind hármójukat Zentay Anikó készítette fel. Pogány Eszter és Garamszegi Fanni (6.a) országos 3. és 4. helyet szerzett a Zenetörténeti és Zeneirodalmi Versenyen. Felkészítőjük Szabó Éva.


Az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból Sinka Ármin (11.a) megyei 3. lett az Országos Savaria Történelmi Versenyen Bálint Ákos felkészítésével, Széchi Péter (10.b) első helyezést ért el az Országos Környezetvédelmi Pályázaton és harmadik lett a XX. Természettudományos Diákpályázaton, Vuleta Patrícia és Gábor Sarolta (9.b) 5. helyet szereztek az Országos Környezetvédelmi Pályázaton. Mindhárom tanulót Adorjánné Káldi Boglárka készítette fel. Szarvas Gellért (8.b első lett az Országos Tóth Árpád Szavalóversenyen (felkészítő: Trojkóné Horváth Ildikó), Turi Ákos (6.b) országos 3. helyet szerzett a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciáján (felkészítő: Gere László). Mazzag Bálint, Németh Attila, Újvári Gergely és Turi Ákos (6. b) megyei 3. helyezést értek el a Bólyai Matematika Versenyen. Felkészítőjük Ketskemétyné Nagy Zsuzsanna.


A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből Varga Bence (8. a) 2., Horeczky Izabella (8.b) pedig 6. lett a Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékversenyen. Szendefi Etelka (7. b) 1., Balogh Roland (8.b) 2., Weress Barnabás (5.b) 2., Rieth László (5.b) pedig 3. helyezést ért el a Pest Megyei Számítógépes Alkalmazói Versenyen. Valamennyien Ridzi Gizella tanítványai. Szücsi Dániel 2. lett a Pest Megyei Rézfúvós Versenyen (felkészítő: Antal Gábor), Hollós Petra, Albert Réka és Molnár Fanni Franciska Kiemelt nívódíjban részesültek az V. Pest Megyei Kamaraversenyen (felkészítő: Brezánszky Ágnes), Sándor Zita és Patakfalvi Vígh Kincső Kiemelt nívódíjban részesültek az I. Kovács Imre Regionális Fuvolatalálkozón. Felkészítőjük Gergely Annamária.

A Magyarok Öröksége Alapítvány Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményéből Kunszabó Attila első helyezést ért el az Országos Tanulmányi Versenyen szólista kategóriában (felkészítő: Fundák Kristóf). Ugyancsak az országos tanulmányi versenyen a Kisforrás Táncegyüttes (felkészítő: Kaszai Lili, Fundák Kristóf) 2., az Apróforrás (felkészítő: Sági Suzan, Nemecsek Levente)1., a Cseppforrás (felkészítő: Zsille Dóra, Tóth László) 1., a Csemete csoport (felkészítő: Fábián Zsófi és Juhász Sándor) pedig 2. helyezést ért el.


A kitüntetett gyerekek könyvutalványt, a pedagógusok pedig pénzjutalmat kaptak az oklevél mellé. A díjak átadását a tanév legjobbjai számára rendezett fogadás zárta.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák