A 13 óra 45-ös busszal indult a Régészeti Parkból május 23-án egy nagy bevásárlóközpont felé, abból a célból, hogy két karórát és egy ébresztőt visz az óráshoz. Az egyik karóra egy nagyon kedves családé, akik ennek az özvegyasszonynak nagyon sok jót tettek és tesznek. Ő is viszonozni akarta a jóságukat, elvitte az órájukat elemcserére. Az elemcsere megtörtént, az órát kézhez kapta. Az ébresztő órából kivette az órás az elemet, és közölte, hogy nála nincsen ilyen elem, be kell menni az áruházba, ahol hátul talál megfelelőt. A saját karóráján csak szíjat kellett cserélni. Az órás megmutatta, hogy van barna és fekete, ő a feketét választotta, majd kifizette az elemet és az óraszíjat. Amíg az ébresztő órába való elemet az áruházban megvásárolta, a két óra az órásnál maradt. A megvásárolt elemmel visszament az óráshoz, aki elvégezte a cserét.
Átvette az ébresztőt és a karóráját az "új" fekete szíjjal. Megpróbálta feltenni a csuklójára, alig érte át a szíj, de valahogyan beleerőltette a két kis pántba. Közben jött a vihar, a gondolatai már azon jártak, hogy hány helyre kell még mennie, intézkedni, vásárolni. Esernyője nem volt. Futólépésben indult az útjára. Hazaérkezve az új óraszíj két kis pántja szétszakadt. Feltette a szemüvegét és látja, hogy nem a saját óráját kapta vissza. Álmában sem gondolta, hogy vele megtörténhet ilyen dolog. A karórát a gyerekeitől kapta, körülbelül 10 évvel ezelőtt, karácsonyi ajándékként. Nagyon fontos emlék volt neki. Soha semmi baj nem volt vele, még elemet sem kellett benne cserélni.
Még akkor este felhívta a gyerekeit, akik egy vidéki városban élnek, és elmondta nekik az esetet. Az óra márkájára pontosan nem emlékeztek, de arra igen, hogy sárga színű volt, amit visszakapott, az pedig ezüstös. A sajátja kissé nagyobb, laposabb és sárgás volt, ezért vettek hozzá eredetileg sárgásbarna szíjat.
Másnap az özvegyasszony vette a bátorságot és elment az óráshoz reklamálni. Az emlékezett rá, hogy előtte való nap ott járt, de tagadta a történteket. Azt mondta, biztosan egy másik órát vitt vissza, ő nem ad el órákat, csak javít. Az asszony mondta neki, hogy többet nem megy hozzá, mire azt válaszolta: "Ajánlom!"
Az özvegyasszony visszakérte az órája régi szíját, hogy legalább egy kis emléke maradjon abból, ami az övé. A szíjat a szemétkosárból halászta elő az órás.
Az asszony a történtekbe nem tud belenyugodni, éjjeleket nem alszik, szinte belebetegszik. Elment egy órabecsüshöz, aki megállapította, hogy a fekete szíj, amit újként adtak el neki, valójában használt, ezért is szakadt el még aznap, az ő régi barna szíjáról pedig hiányzik a fémcsat, amely önmagában is megérhet néhány ezer forintot. Az asszony ismét vette a bátorságot, visszament, és megkérdezte, hogy hol van a csat a szíjról. Azt a választ kapta, hogy az új szíjon van, ami nyilvánvalóan nem igaz, mivel az idegen óra ezüstös, az elveszett pedig aranyszínű volt.
Végül visszaadta az órásnak az idegen órát, és úgy gondolja, a sorsát senki sem kerülheti el, a tetteiért mindenkinek felelnie kell.
Figyelmeztetés, tanulság, hogy más emberrel ilyesmi soha ne történjen meg! Nagyon vigyázzunk az értékeinkre! Ez az özvegyasszony továbbra is becsületesen fog élni a karórája nélkül, a fájdalmas emlékkel.(Név és cím a szerkesztőségben.)
