Már az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzése előtt biztossá vált, hogy kéziseinket az idén senki sem előzheti meg a tabellán. Ennek ellenére a pápaiak ellen készülődő százhalombattai együttesen nem vett erőt a hurráoptimizmus. Sótonyi László is csak visszafogott örömmel és a rá jellemző csendes szerénységgel fogadta a gratulációkat. Az SZKE vezetőedzőjével – aki tavasszal érkezett városunkba –az eredményes NBI/B-s évadról és a reménybeli feljutás esélyeiről beszélgettünk.
- Le a kalappal a mostani teljesítmény előtt, hiszen a másodosztály nyugati csoportjában még veretlen a százhalombattai gárda. Az élvonaltól való fájdalmas búcsút követően számított arra, hogy tanítványai decemberre ilyen sikeresek lesznek?
- Az igazat megvallva nem, mert akkoriban még elég sok volt a kérdőjel, nagyon nagy volt a jövés-menés a csapat háza táján. Az alapozás végére, az őszi rajtra ugyan már kezdett összerázódni a játékszerkezetünk, de még az utolsó pillanatban is akadt távozó (Vlagyimir Golovin) és érkező (Jakab László). Egyébként úgy gondolom, törvényszerű volt, hogy a korábbi játékosállománynak részben át kellett alakulnia, hiszen nem véletlenül esett ki az első osztályból az akkori társaság. Egy hullámvölgybe került idősebb garnitúrát vettem át, megpróbáltam őket felrázni lelkileg és fizikailag, de az idő ehhez már kevésnek bizonyult. Új életet kellett kezdenünk.
- A változtatás jogosságát az eredmények abszolút igazolják, arra lennék kíváncsi, hogy mitől megy ilyen jól a csapatnak?
- A személyi változások nagyrészt magukkal hozták az újfajta légkört, sokkal egységesebb és felszabadultabb lett a hangulat. Az edzéseken végre mindenki a munkára kezdett koncentrálni, és az újonnan érkezett, illetve az itt maradt fiatalok között az összetartás és az egészséges rivalizálás vált uralkodóvá. Mindig hangsúlyoztam, és hangsúlyozom most is, hogy ebben a csapatban senkinek sincs előre bérelt helye, napról napra, meccsről meccsre bizonyítani kell.
- Az idősebb játékosoknak is?
- Naná! Nincs kivétel, és azt hiszem, az ő jelenlétük és rutinjuk sokat segített ebben a folyamatban. Kertész Balázs és Jakab László egyértelműen bizonyított, hiszen tapasztalataik a kritikus játékszituációkban sokszor átbillentettek minket a holtponton, mondhatnám, aranyat ért a hozzáállásuk.
- Kiket emelne ki még egyéni teljesítményük alapján az őszi „aranycsapatból”?
- Senkit, és mindenkit egyszerre. Véleményem szerint most azok a kézilabdázók alkotnak egy csapatot Százhalombattán, akik tudnak egymásért küzdeni, még akkor is, ha időnként egy kicsit csikorog a gépezet.
- Az utolsó idegenbeli mérkőzésen, Szentendrén csikorgott?
- Igen, de ott sem kaptunk ki. Persze elégedetlen voltam, és ezt nem is rejtettem véka alá. Egy pontot elszórtunk, de ez másokkal is előfordul, a pályán ugyanis nem gépek, hanem sportemberek kézilabdáznak, ezért néha hibázhatnak is. A fegyelem és az akarás azonban mindenek felett, ez hozott eredményt a riválisok (Pécs, Balatonfüred, Szigetvár) elleni idegenbeli összecsapásokon, és csak ez hozhat újabb győzelmeket tavasszal is.
- Hogyan látja, feljutunk újra az NB I-be?
- A cél változatlanul ez, de nem szabad, hogy ez a mostani éllovas pozíció elbizakodottá tegyen minket, és idő előtt kiengedjünk. Ez a bajnokság még koránt sincs megnyerve, tovább kell kőkeményen és alázattal dolgozni azért, hogy vissza-, illetve felkerüljünk a magasabb osztályba.
- Mi a csapat további programja, és hogyan készül a február végi Alba Regiával szembeni tavaszi rajtra?
- Most, hogy a pápaiakat, ha nehezen is, de 27-22-re legyőztük, jön a szerdai Győr elleni Magyar Kupa mérkőzés (Lapzártánk után fejeződött be, a következő számban olvashatnak róla. A szerk.), aztán két hétig még edzésben maradunk, majd egy rövid karácsonyi szünetet követően január elején állunk újra munkába napi egy-, illetve két edzéssel. Lesznek felkészülési meccseink is, de azt meg ne kérdezze tőlem, hogy kik ellen, mert a programunk egyelőre még képlékeny. Van többek között egy ausztriai meghívásunk is a Köflach együtteséhez, melyet nyáron vendégül láttunk itt Battán, a Halom Kupán. Szóval nincs mese és lazsálás télen sem, mert a székesfehérvári első megmérettetés és az egész jövő év már itt van a nyakunkon. Az ellenfelek most már nagyon fenik ránk a fogukat, és a féltávnyi vezetés után újabb kihívások elé kell állnunk.
- Az igazat megvallva nem, mert akkoriban még elég sok volt a kérdőjel, nagyon nagy volt a jövés-menés a csapat háza táján. Az alapozás végére, az őszi rajtra ugyan már kezdett összerázódni a játékszerkezetünk, de még az utolsó pillanatban is akadt távozó (Vlagyimir Golovin) és érkező (Jakab László). Egyébként úgy gondolom, törvényszerű volt, hogy a korábbi játékosállománynak részben át kellett alakulnia, hiszen nem véletlenül esett ki az első osztályból az akkori társaság. Egy hullámvölgybe került idősebb garnitúrát vettem át, megpróbáltam őket felrázni lelkileg és fizikailag, de az idő ehhez már kevésnek bizonyult. Új életet kellett kezdenünk.
- A változtatás jogosságát az eredmények abszolút igazolják, arra lennék kíváncsi, hogy mitől megy ilyen jól a csapatnak?
- A személyi változások nagyrészt magukkal hozták az újfajta légkört, sokkal egységesebb és felszabadultabb lett a hangulat. Az edzéseken végre mindenki a munkára kezdett koncentrálni, és az újonnan érkezett, illetve az itt maradt fiatalok között az összetartás és az egészséges rivalizálás vált uralkodóvá. Mindig hangsúlyoztam, és hangsúlyozom most is, hogy ebben a csapatban senkinek sincs előre bérelt helye, napról napra, meccsről meccsre bizonyítani kell.
- Az idősebb játékosoknak is?
- Naná! Nincs kivétel, és azt hiszem, az ő jelenlétük és rutinjuk sokat segített ebben a folyamatban. Kertész Balázs és Jakab László egyértelműen bizonyított, hiszen tapasztalataik a kritikus játékszituációkban sokszor átbillentettek minket a holtponton, mondhatnám, aranyat ért a hozzáállásuk.
- Kiket emelne ki még egyéni teljesítményük alapján az őszi „aranycsapatból”?
- Senkit, és mindenkit egyszerre. Véleményem szerint most azok a kézilabdázók alkotnak egy csapatot Százhalombattán, akik tudnak egymásért küzdeni, még akkor is, ha időnként egy kicsit csikorog a gépezet.
- Az utolsó idegenbeli mérkőzésen, Szentendrén csikorgott?
- Igen, de ott sem kaptunk ki. Persze elégedetlen voltam, és ezt nem is rejtettem véka alá. Egy pontot elszórtunk, de ez másokkal is előfordul, a pályán ugyanis nem gépek, hanem sportemberek kézilabdáznak, ezért néha hibázhatnak is. A fegyelem és az akarás azonban mindenek felett, ez hozott eredményt a riválisok (Pécs, Balatonfüred, Szigetvár) elleni idegenbeli összecsapásokon, és csak ez hozhat újabb győzelmeket tavasszal is.
- Hogyan látja, feljutunk újra az NB I-be?
- A cél változatlanul ez, de nem szabad, hogy ez a mostani éllovas pozíció elbizakodottá tegyen minket, és idő előtt kiengedjünk. Ez a bajnokság még koránt sincs megnyerve, tovább kell kőkeményen és alázattal dolgozni azért, hogy vissza-, illetve felkerüljünk a magasabb osztályba.
- Mi a csapat további programja, és hogyan készül a február végi Alba Regiával szembeni tavaszi rajtra?
- Most, hogy a pápaiakat, ha nehezen is, de 27-22-re legyőztük, jön a szerdai Győr elleni Magyar Kupa mérkőzés (Lapzártánk után fejeződött be, a következő számban olvashatnak róla. A szerk.), aztán két hétig még edzésben maradunk, majd egy rövid karácsonyi szünetet követően január elején állunk újra munkába napi egy-, illetve két edzéssel. Lesznek felkészülési meccseink is, de azt meg ne kérdezze tőlem, hogy kik ellen, mert a programunk egyelőre még képlékeny. Van többek között egy ausztriai meghívásunk is a Köflach együtteséhez, melyet nyáron vendégül láttunk itt Battán, a Halom Kupán. Szóval nincs mese és lazsálás télen sem, mert a székesfehérvári első megmérettetés és az egész jövő év már itt van a nyakunkon. Az ellenfelek most már nagyon fenik ránk a fogukat, és a féltávnyi vezetés után újabb kihívások elé kell állnunk.
