Ki nevet a végén?

A lelki egészséggel foglalkozik a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület idei „Születéstől a felnőttkorig” konferenciája. A pedagógusok és segítő szakemberek számára szervezett tanácskozást május 20-án tartják a Polgárok Házában.

"Pedagógusként sokszor a legjobb szándék mellett is úgy érzem, hogy a lehetőségeim és megoldási ötleteim korlátozottak. A továbblépésről és az új eszmékről már sokat hallottam, bele is fáradtam. Létbizonytalanság, félelem, reménytelenség a mindennapi küzdőterem, a szép jövőbe vetett hitemet a valóság gyakran felülírja. Lépjünk tovább! Valamit gyökeresen másképpen kell tenni! Forduljunk együtt, és a szép gondolatokat fordítsuk le a gyakorlat szintjére, beszéljünk a mikéntekről és kérdezzünk rá: Hogyan tegyem?" – olvasható Tóth László tanácsadó ajánlásában. A mentálhigiénés szakember alternatív válaszokat ígér a résztvevőknek. 


A konferencia szervezői – a SZFE, a Kistérségi Szociális Klub, az érdi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, a százhalombattai családsegítő központ és az Esélyegyenlőségi Konzorcium – a derűt állítják a rendezvény középpontjába. Szeretnék bemutatni a legújabb nevetéskutatási eredményeket és a lelki egészséghez vezető különféle utakat. A résztvevők meghallgathatják egyebek mellett Mohás Lívia pszichológust, a Nők a harmadik évezredben, a Ki vagy Te? Mit tudsz önmagadról?, az Empátia és az Elszakadás a szülői háztól című kötetek szerzőjét, társszerzőjét.


Előadást tart dr. Benedek László gyermekorvos, dr. Szabó Tünde gyermek-neurológus, Szabó Andrea gyógy- és pszichopedagógus, TSMT terapeuta, valamint dr. Pap János egyetemi docens, zenei akusztikus, nevetéskutató.


A rendezvényen ingyenes a részvétel, regisztrálni a postmaster@szfe.axelero.net címen, vagy a 23-359-800-as telefonszámon lehet Sápiné Virág Andreánál.


 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák