A Nyitott színpad Zenei Egyesület május 5-én hatodik alkalommal rendezi meg a „Free Stage programot, amelynek szokásos időpontja és helyszín minden hónap első csütörtök estéje az E-battában.
A mini fesztiválon öt-hat zenekar kap húsz-húsz perc játékidőt. A jelentkezők között százhalombattai és más településről érkező formációk is felfedezhetők. A zenészmustrára 100-150 vendég érkezik alkalmanként.
A NY.I.SZ. (Nyitott Színpad Zenei Egyesület) tagjai úgy döntöttek, hogy 2011 júliusában elindítják a Zenész-Edző-Tábor-Projektet, (ZETÁP), amelyre szeretettel várják a 12 év feletti jelentkezőket. Egyedülálló programkínálattal várnak minden "húrnyűvőt, bőrdöngölőt, kalimpálót, dalnokot, szöveggurut, fémfúvót", legyen bár kezdő vagy haladó! A napi négy-hat óra oktatás, zenélés, hangszer- és effekttesztek mellett számos, "zenészt próbáló" szabadidős tevékenységet kínálnak, és azt ígérik: "tudásszinttől, zenei ízléstől és műfaji irányultságtól függetlenül jól érezzük majd magunkat!" Érdeklődni és jelentkezni a nyitottszinpad@adivars.hu e-mail címen lehet.



