1. rész: A való világ
A magyar gazdaságpolitika elmúlt húsz évének története szörnyű tragédia. A felelőtlenség, a szűklátókörűség, a hozzá nem értés, a nemzetközi megfelelési kényszer, a hazaárulás és a tolvajlás egymásba fonódó szövete. A magyar politika irányítói talán még maguk előtt sem voltak képesek megfelelő módon diagnosztizálni a magyar gazdaság összetett problematikáját, súlyos válságát, amit meg felismertek belőle, azt életképes megoldások híján általában elhallgatták, félremagyarázták a társadalom elől. Így a különféle, félévente-évente előkerülő nagy mentőcsomagok vagy jobb esetben hatástalanok, vagy rosszabb – és sajnos gyakoribb – esetben a válságot tovább mélyítő hatásúak
voltak. A magyar gazdaság és vele a magyar társadalom az ismétlődő "húzd meg – ereszd meg" ciklusokkal belekerült egy lefelé tartó spirálba, amely révén a politika az egyre megnyomorodó társadalomtól újabb és újabb áldozatokat várt el. A kiszolgáltatottá vált ország gyorsan félgyarmati szerepbe süllyedt. A kitűnő adottságokkal rendelkező Magyarország, amely ésszerű és felelős gazdaságpolitikával mintaállammá erősödhetett volna, mind a nemzetközi gazdaság, mind az Európai Unió számára könnyű prédává vált.
A társadalom mindezen okok miatt egyre inkább latin-amerikai mintázatot vett fel, ahol a kívánt széles középosztály szinte megszűnik létezni. Kialakul egy szűk felső osztály, amely a gyarmati függés fenntartásában játszott vezető szerepéért cserébe a társadalom széles tömegeihez képest hatalmas javakat birtokolhat. A megszorító csomagok révén megnyomorított középosztály előtt két lehetőség maradt. Egy szűk része megkísérelt igazodni a fennálló feltételekhez, és ez által a felső osztály kiszolgálójaként extra javakhoz jutni. A többség – lehetőségek, kapcsolatok vagy éppen a szükséges tudás hiányában – egyre sikertelenebbül próbálta, próbálja megőrizni társadalmi státuszát. Így széles középosztály helyett széles alsóosztály jelent meg, amelynek felső része igyekszik visszakapaszkodni, alsó része pedig tehetetlenül tengődik.
A második Orbán-kormány óriási felhatalmazást kapott a problémák megoldására, bármiféle koalíciós kényszer nélkül. A kormány megalakulásakor hangzatos és bátor kijelentéseket tett, meghirdette a gazdasági szabadságharcot, amelyet évekkel korábban csak a Jobbik mert kimondani, és amelyre valóban szüksége lenne az országnak. Azonban korábbi felelőtlen ígéretei, a rá is jellemző szűklátókörűség, a túlzó arrogancia és bezárkózás, a nyolcévnyi ellenzékiség után mutatkozó megdöbbentő felkészületlenség és a nemzetközi függés miatt ez a kormány is, alig több mint fél év után visszatért az elmúlt húsz év tévútjára: a nemzetközi diktátumok alapján álló neoliberális megszorító politikára. Ha megnézzük a Széll Kálmán Tervet, azt akár Bajnai Gordon is benyújthatta volna, azzal kapcsolatban az IMF mind a tíz ujját megnyalhatná.
A terv egy megszorító csomag, amely a nyugdíjasok, a betegek és a munkanélküliek, vagyis a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit sanyargatja meg. Értelmetlen, újabb áldozatvállalást vár el a társadalomtól egy jelenleg nem teljesíthető cél, a gazdasági fellendüléssel visszaszorítandó államadósság céljából. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök nem merte az Országgyűlésben felvezetni, sőt, még a művelődési házban, válogatott közönség előtt sem ő mutatta be, hanem leosztotta a "piszkos munkát" minisztereire. A kormány tanácstalanságáról és elbizonytalanodásáról tett tanúbizonyságot, amelyet két fontos szempont is megerősít. Egyrészt Matolcsy György a bemutatón azt mondta, most jöttek rá, hogy az államadósság miatt "mérgezett a kút". Vagyis az Orbán-kormány az elmúlt tíz hónapot úgy vitte végig, hogy fogalma sem volt, mik a prioritások? Másrészt külön érdekesség, hogy a megszorító csomag fő célkitűzése, vagyis az államadósság csökkentése és a kormány korábbi legfontosabb intézkedése: az egykulcsos adórendszer bevezetése mennyire ütik egymást. Ez a helyzet is a fent írtakat támasztja alá. A mindenkori kormány kellő válságkezelési tudás híján, a soron következő megszorítások bevezetésekor már nem csupán az eredeti válságot, hanem az azt súlyosbító saját intézkedései okozta problémákat is kénytelen kezelni. Vagyis egyre mélyebben gabalyodik bele az ország gondjainak és saját hibáinak kusza pókhálójába.
Beküldő: Várnai Péter
Jobbik Magyarországért Mozgalom, Pest megye 8. számú választókerület
