Beiskolázási fórumot tartott az önkormányzat március 21-én Százhalombattán, a Pártok Háza dísztermében. A helyi általános iskolák bemutatkoztak és ismertették az intézményük által kínált lehetőségeket a leendő első osztályosok és szüleik számára.
A fórumot dr. Tüske László oktatási tanácsnok nyitotta meg. Mint mondta, 1972-ben még csak egy iskola volt, most pedig már négy közül választhatnak a szülők. Ezek az intézmények ráadásul – mind személyi, mind tárgyi feltételekben – az országos átlag fölötti színvonalat képviselnek.
"Óvodás gyermekem iskolás lesz" címmel dr. Csór Gabriella, a Nevelési Tanácsadó vezetője tartott előadást. Kiemelte, hogy rendkívül fontos a legmegfelelőbb iskola kiválasztása, miután az első években dől el, hogy az adott gyermek hogyan fog viszonyulni önmagához, társaihoz és a tanuláshoz. Nem szabad elfelejteni, hogy első osztályba még nem iskolás gyermek megy, hanem óvodás, akiből félév vagy tanév végére lesz csak diák. Hogy mennyire lesz ügyes, szorgalmas, nem az első hetekben dől el, hanem egy kölcsönös és kitartó munkának az eredménye. Az azonos életkorú gyermekek között lehetnek és vannak is eltérések, de soha nem szabad a testvérhez, vagy éppen a szomszéd gyermekéhez hasonlítgatni. Nem szabad a képességeihez képest jóval nagyobb elvárásokat támasztani vele szemben, mert az szorongáshoz, agresszív viselkedéshez vezethet.
Az egyes intézmények sajátossági ismertetése előtt általános tájékoztatást kaptak a szülők a helyi intézményekről. Minden iskolában szaktantermek vannak, biztosított az internethasználat, az intézményeknek saját honlapjuk van, könyvtárat működtetnek, nyári táborokat és az önkormányzat támogatásával évek óta erdei iskola programot szerveznek. A város testvérvárosi kapcsolatainak ápolásában az általános iskolások is részt vesznek. Minden iskolában fél héttől fél nyolcig reggeli ügyeletet tartanak tanári felügyelettel, délutánonként pedig fél ötig biztosítanak ügyeletet. A Kőrösi iskolában fél ötig napközis foglakozást tartanak. A napközis ellátás keretében napi háromszori étkezést kapnak a gyerekek, a krónikus betegségben szenvedőknek diétát is biztosítanak. A tanítási szünetekben napközis ügyeletet lehet igénybe venni. Az iskolai büfék az egészséges életmódot figyelembe véve kínálják szolgáltatásaikat. Az úszásoktatás valamennyi intézményben az órarendbe építve valósul meg. Az intézmények biztonságáról mindenütt portaszolgálat gondoskodik. Az Eötvös, a Kőrösi és az 1. számú iskolában az 5-6. évfolyamon tanulószoba, az Arany iskolában fejlesztő tanulószoba segíti a diákok felkészülését. A tanárok munkáját fejlesztő- és gyógypedagógus, valamint iskolapszichológus támogatja. Ahhoz, hogy iskolapszichológusi foglalkozásokon részt vegyen egy gyermek, szülői hozzájárulás szükséges.
A 38 éves Eötvös Lorán Általános Iskolában jelenleg tíz alsós és nyolc felsős osztály működik, összesen 458 tanulóval. Az intézmény együttműködési megállapodást kötött a VUK SE kézilabda szakosztályával és a Százhalombattai Kosárlabda Egyesülettel, így a diákok ezeket a sportokat magasabb szinten is elsajátíthatják. A tanulók jóval az országos átlag felett teljesítettek az Országos Kompetencia Mérésben, évre egyre többen nyernek felvételt neves budapesti gimnáziumokba, ahol jól megállják a helyüket. A végzős diákok nyolcvan százaléka érettségit adó középiskolában tanul tovább. Az iskola egyik speciális területe a magas szintű nyelvoktatás, tanulmányi utakat is szerveznek Ausztriába és Angliába. A tanulók közül sokan már hetedik osztályban alapfokú nyelvvizsgát szereznek. Az iskola a tananyagok alaposabb elsajátításához interaktív táblákat is használ. Az idei tanévtől két tanítási nyelvű oktatást vezettek be az első osztályban. A célnyelv az angol, de elegendő jelentkező esetén a negyedik osztálytól az emelt szintű német nyelv tanulására is lehetőség van. Az iskolában kézműves, ének-zene, tánc, idegen nyelvi, matematika, informatikai és rajz szakkörök működnek, és van irodalmi színpad is.
Az idén huszadik születésnapját ünneplő Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben kiemelkedő szerepet kap a készségek fejlesztése, amelyhez a művészeteket is használják. Az első és második évfolyamokon órarendbe beépített zenei és képzőművészeti kreatív műhelyeket működtetnek, a harmadik és negyedik évfolyamokon pedig ugyanezekre szakkörök formájában van lehetőség. A felső tagozatosok akár divattervezést is tanulhatnak. Az iskola egy évvel ezelőtt speciális tornát indított el. Az elsősök szülei választhatnak a hagyományos és az iskolaotthonos tanulási formák között. Az intézményben matematika tehetséggondozó szakkör is működik, és felsőbb osztályokban informatika, sport, zene, textil, divat és lakberendező foglalkozások színesítik a szabadidő hasznos eltöltését. A kisebb gyerekek megtanulhatnak teniszezni, karatézni és különféle labdajátékokat, a nagyobbak pedig kosarazhatnak, focizhatnak és aerobikozhatnak, de van úszás szakkör is.
A huszonöt éves Arany János Általános Iskola és Gimnázium a város legnagyobb, legösszetettebb oktatási intézménye. A jelenlegi 814 tanulót 71 pedagógus oktatja. Az iskolában emelt szintű ének-zene tagozaton és Zsolnai program szerint tanulhatnak a diákok, de működik nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés, foglakoznak enyhe és középsúlyos sérült gyermekek tanításával és 2006 óta autista gyermekekkel is. A gimnáziumban emelt szintű angol és természettudományi képzés folyik, de összesen négyféle idegen nyelv tanulására van lehetőség, és külföldi cserediákprogramban is évek óta sikeresen vesznek részt. 2007-ben nyelvi előkészítő osztályt indítottak, 2009 óta pedig Euro Nyelvvizsga központként is működnek. Az intézmény egyik színfoltja az öt éve alakult Kökönye Népzenei Együttes. A diákok szabadidejükben tanulhatnak néprajzot, sakkot és színjátszást is. A drámatanítás kiemelt szerepet kap az iskolában, amelyet 5. és 6. évfolyamon beépítenek az órarendbe. Negyedikben színjátszást, az azt megelőző években pedig bábfoglalkozásokat tartanak. A jövőben gyermekjóga, labdaterápiás és mozgásfejlesztő foglalkozások is indulnak.
Az 1. Számú Általános Iskolában a harmadik évfolyamtól emelt szintű matematika- és idegen nyelvi képzést is tartanak. A tanulók az angol és a német nyelven kívül választhatják a szerbet is. Az intézményben iskolaotthonos és hagyományos oktatás is működik, és a mindennapos testnevelés egy speciális formáját vezették be. A végzős diákok matematika és magyar középiskolai előkészítőkön vehetnek részt. Az intézmény tanulói választhatnak akár a néptánc, a hip-hop, vagy a foci szakkörök közül is.
Az általános iskolák által kínált lehetőségekről bővebben az intézmények honlapján, és természetesen a nyílt napokon is tájékozódhatnak az érdeklődő szülők.













