Példaképtár - Kovács Henrik – a tanító

  • img

Kicsi korától „beindult”, ha népzenét hallott. Amikor a Forrás Néptáncegyüttes 1985-ben áttelepült Érdről Százhalombattára, egyértelmű volt, hogy beiratkozik. Tizenöt évesen már besegített a tánctanításba, és azóta is mindig van csoportja. 2010 őszén megkereste őt a Forr-Más, és felkérték, legyen a művészeti vezetőjük. Élete több mint felét tánctanítással töltötte.

Közben folyamatosan tanul is. Mivel kiskorától érdekelte a természet, a biológia, az érdi gimnázium biológia tagozatán tanult tovább, onnan pedig a gödöllői egyetemre, környezetgazdálkodási agrármérnöki szakra jelentkezett. "A helyi erőre alapuló vidékfejlesztés" című szakdolgozatában tulajdonképpen a Forrást és a köré szerveződő intézményrendszert elemezte, és a jövőbeli lehetőségeket vizsgálta. Még be sem fejezte gödöllői tanulmányait, amikor elkezdte a Magyar Táncművészeti Főiskolát, ahol 2003-ban végzett. Ebben az évben valósult meg a szakdolgozatában felvázolt vízió: megkezdte működését a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Igazgatóhelyettes lett az új intézményben, miközben a Magyar Táncművészeti Főiskolán felkérték, maradjon és vegyen részt a pedagógusképzésben, ami akkor indult először nappali tagozaton. Pécsre és Nyíregyházára is járt órát tartani a kihelyezett tagozatokra.


Nagyon fontosnak tartja, hogy a néptáncoktatók megtanulják a Lábán-kinetográfiát, vagyis a tánc kottáját. A módszert Lábán Rudolf magyar származású táncpedagógus, koreográfus dolgozta ki, stílustól függetlenül alkalmas a mozdulat idő- és térbeliségének lejegyzésére, és segít megérteni a tánc meghatározó jellemzőit, karakterét. Ismerete nélkül lehet valaki jó táncos, de jó tanár nem. Jelenleg - Lévai Péterrel, aki tanára, mestere és a Forrás egyik vezetője volt - ketten tanítanak az országban főállásban néptánc-módszertant.


Mindeközben kutat is. Az MTA Zenetudományi Intézetének megbízásából szerkesztője lesz annak a monográfiának, amit a Pesovár iskola névadójának testvére, Pesovár Ernő kezdett meg. 27 évesen kinevezték a Magyar Táncművészeti Főiskolán adjunktusnak és beiratkozott az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájába. Így került kapcsolatba az ELTE életreform mozgalmakat kutató csoportjába, ahol a Gyöngyösbokréta mozgalom társadalomra gyakorolt hatását kutatta.


Megterhelő két évet töltött a kétféle iskolával és a sok tánccsoporttal a vállán. Az igazgatóhelyettesség egyébként sem tartozott szorosan a szakterületéhez, bár harmadik diplomaként elvégezte a BME közoktatás-vezetői képzését. Úgy döntött, lemond a vezetői posztról és néhány csoportjától is megválik. Úgy véli, több tánccsoportot vezetni olyan, mintha egy általános iskolai tanár több osztályban is osztályfőnök lenne. Ennyi mindent nem lehet százszázalékosan csinálni. Jelenleg elsősorban képezni szeretné magát. El is végezte az első tánctanári mesterszakot a Magyar Táncművészeti Főiskolán.

Azt mondja, a néptánc-tanítás az életre is nevel. Bár a nagyközönség általában színpadi produkcióként találkozik a tánccal, nem szabad elfelejteni, hogy elsősorban nem azért alakult ki, hogy mások nézzék. Igaz, volt ilyen szerepe is, ha meg kellett mutatni, ki a keményebb, ki a legényebb, de tánccal úgy meg lehet forgatni-szédíteni egy lányt, hogy az többet ér minden szónál. A néptánccal az élet minden érzése, üzenete kifejezhető, körtáncok közösségi életre, a páros táncok a párban élésre tanítanak. Akit magával ragad ez a világ, elmegy a táncházba, felkeresi a hagyományadó táncosokat, hogy azt a levegőt szívja, azt az ételt egye, úgy tanuljon tőlük, ahogyan ők tanultak a szüleiktől.


Családjáról megtudjuk, hogy lánya, Kamilla már szaladgál, és mire ez a cikk megjelenik, megérkezik Kolos is. Mivel a tanulás és a tanítás mellett egyre kevesebb ideje maradt magára, a családjára és a táncra, úgy döntött, lassabb tempóra vált. Ezt tanulta egyik példaképétől, Lőrincz Jánostól, akivel Erdélyben találkozott. A több mint kilencven éves mester a mai napig táncol.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák