Vastaps és közös éneklés

  • img
  • img

Szlovákiában, a Deákitól néhány kilométernyire lévő Pereden járt nemrég a Százhalombattai Nyugdíjas Népdalkör. A meghívást egy korábbi – öt évvel ezelőtti – szlovákiai fellépésüknek köszönhetik, akkor ugyanis Deákiban kaptak szállást és összebarátkoztak az ottani kórussal. Azon a nemzetközi versenyen bronzérmet szereztek, ezúttal viszont nem versenyzőként, hanem vendégként vett részt a népdalkör a rendezvényen.

Azt volt a feladatuk, hogy az egész napos verseny után, amíg a résztvevők a zsűri döntésére várakoztak, szórakoztassák a jelenlévőket.
- Kicsit féltem, hogy milyen lesz a fogadtatás – mondta Dobák Józsefné, a Százhalombattai Nyugdíjas Népdalkör vezetője -, mert a versenyzők akkor már fáradtak voltak, és tartottam attól, hogy nem örülnek majd a műsorunknak. Szerencsére nem így történt. Már az első szám után érezni lehetett, hogy nő a figyelem, és mire a műsorunk végére értünk, velünk énekelt mindenki, majd vastapssal jutalmaztak bennünket. Soha nem éreztem még ilyet, nem akartak leengedni a színpadról minket, hatalmas volt a siker.

Hozzátette: úgy érzik, hogy itthon, Százhalombattán nem értékelik őket úgy, mint másutt. Megtörtént, hogy egy-egy helyi program tervezetében szerepeltek, végül azonban kiderült, hogy mégsincs rájuk szükség.
- Ez elkedvetleníti az asszonyokat – folytatta. – Annyira lelkesek, tanulnak, készülnek, és nagy örömmel adják át a megszerzett tudást, de ha nincs rá igény, akkor úgy érzik, hogy hiábavaló a munkájuk.

- Mire készül most a Nyugdíjas Népdalkör?
- A karácsonyi műsorunkon dolgozunk. Az ünnep előtti programsorozat része lesz, december 10-én, szombaton délelőtt tíz órától Karácsonyváró címmel lesz egy rendezvény a BMK Galériájában, ahol a százhalombattai népi énekesek és népzenészek találkoznak. Mi is ott leszünk, és szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen meghallgat bennünket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák