Vers- és prózamondók versenye

Óvodások, általános iskolások és néhány középiskolás vett részt a Havas Béla Városi Könyvtár vers- és prózamondó versenyén . Idén is szép számmal vállalták a megmérettetést. A középdöntőben József Rozsnyai Júlia és Baka Györgyi zsűrizett, míg a döntőhöz fővárosi művészeket - Breyer Zoltánt és Kassai Ilonát kérték fel a szervezők.

József Rozsnyai Júliát kérdeztem élményeiről, tapasztalatairól:
- Legnagyobb számban az alsós korosztály képviseltette magát. Tavaly az ovisok voltak ugyanilyen sokan, közülük is tértek vissza, most már mint iskolások. Az egészen kicsiknél némiképp más a megítélés. Még elnézzük a nyomatékosító gesztusokat, hiszen ezek segítik őket, számukra a versmondás is egyfajta színház. A nagyobbaktól már elvárjuk, hogy „szabály szerint” lazán maga elé vagy mellé engedett kézzel, csak szemmel és hanggal játsszanak. Fontos megjegyeznem, hogy nem színészpalántákat keresünk. Sokkal inkább azt szeretnénk, hogy legalább azok, akik erre nyitottak, olvassanak többet, kutakodjanak, keressenek, és a kiválasztott műről beszélgessenek tanáraikkal vagy szüleikkel. Ezek a gyerekek szereznek valamiféle rutint a szereplésre, így könnyebb dolguk lesz, ha majd saját szavaikkal, gondolataikkal kell kiállniuk bárhol, például a felvételin. Nagy öröm volt számunkra, hogy igen színes volt a paletta. Míg a kisebbek fele-fele arányban választottak prózát vagy verset, a nagyobbak inkább szavaltak. A gyerekek ritkán választanak kortárs műveket, de ez nem is baj akkor, ha aztán az értelmezés, elemzés során megtalálják a gondolatot, amelyet sajátjuknak éreznek. Ez már önmagában fél siker.

A 2005. évi Városi vers- és prózamondó verseny első díjasai:
Óvodás korosztály: Ugaros Dominik és Kuzsel Boglárka (különdíj),
1-3. osztályos korosztály: Szabácsik Andrea - próza, Kovács Kincső - vers,
4-6. osztályos korosztály: Enyedi Vivien - próza, Szabácsik Richárd - vers,
7-8. osztályos korosztály: Hompoth Emőke - próza, Szélpál Eszter - vers,
Középiskolás korosztály: Kleman Andrea.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák