Új kezdeményezés a Barátság Művelődési Központban, hogy időnként „versvásárt” rendeznek. Ennek célja lehetőséget biztosítani a százhalombattai poéták számára, hogy találkozzanak a közönséggel és bemutassák verseiket. Gere László népművelő, a program szervezője szerint a kezdeményezést mind az amatőr költők, mind pedig a verskedvelők szívesen fogadják.
A rendezvényen a BAFISZ, azaz a Battai Fiatal Színjátszók Köre tagjai választottak Túri Imre versei közül, és azokat felolvasták. És hogy melyik a költő számára a legkedvesebb a saját versek közül? Az, amelyben a grafitceruza arról ábrándozik, mi mindent tehetne, ha színes volna. Végül azonban rájön, hogy a grafitceruzára legalább akkora szükség van, mint a színesekre.
A versvásár talán a kezdete valaminek: minden költő azt szeretné, ha versei nyomtatásban is megjelennének. Túri Imre már szerepelt egy antológiában, a következő válogatásban is több verse helyet kapott, és lehetséges, hogy előbb-utóbb saját kötet megjelentetésére is gondolhat.



