2011 – a kémia éve

"Életünk és jövőnk a kémia" – ez a jelmondata a 2011-es nemzetközi kémia évnek, melyet az ENSZ javaslatára hirdettek meg. Az idén 100 esztendeje, hogy az első nő, Marie Curie átvette a kémiai Nobel-díjat. A Magyar Kémikusok Egyesülete január 26-án iskolai kísérletek sorával indította a programot, amihez az ország 269 iskolája csatlakozott, köztük a százhalombattai Arany János iskola is. A kísérletek mind kapcsolódnak a vízhez, ami reakciópartnerként, katalizátorként vagy oldószerként vesz részt a folyamatban – mondta Adorjánné Káldi Boglárka a HTV-ben. A programsorozat lényege, hogy felhívja a figyelmet a kémia, és általában a természettudományok összességének fontosságára. Az Arany János iskolára jellemző, hogy kiemelten kezeli a gyakorlati ismeretek elsajátítását az egész természettudományi szakon. A hetedikesek második félévtől önállóan kísérleteznek, két hónapon keresztül laborgyakorlatra járnak. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák