Százhalombattát, a város kulturális életét ismerhetik meg a látogatók a MŰPA-ban január 30-án, vasárnap, 10-től 14 óráig. A Hetedhét ország programsorozat keretében bemutatkozik a "Matrica" Múzeum, a Mezőföld Csücske alkotóműhely, a Forrás Néptáncegyüttes, a Chorus Matricanus és a Felhőjárók drámacsoport. A szervezők filmet vetítenek városunkról, és szórakoztató programok keretében mutatják be tájegységünk, a Mezőföld hagyományait.
A rendezvényre sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet Vezér Mihály polgármester, Szigetvári József BKK igazgató, valamint Turkovics Mónika és Várkonyi Attila, a MŰPA munkatársai.
Az ország egyik kulturális fellegvárának számító intézmény 2005-ben indította el Cifra Palota elnevezésű programsorozatát, amelynek keretében minden vasárnap ingyenes, interaktív szórakozásra, művelődésre várják a családokat. Ennek keretében indult el a Hetedhét Ország című sorozat, amely során egy-egy megyeszékhely, illetve kulturális tájegység mutatkozott be a fővárosi közönségnek. Mostanra a határokon túlra is eljutott a "virtuális utazás", amelyen egy-egy alkalommal 2-3000 fős közönség vesz részt. Várkonyi Attila hangsúlyozta: vasárnaponként több ezer négyzetméteres játszótérré alakul a kultúrpalota, ahol a jövő közönségét nevelik igényes kultúrafogyasztóvá. Nem titkolt céljuk, hogy a jól kiválasztott klasszikus zenei koncertekkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és játszóházakkal alternatívát kínáljanak a kereskedelmi tévék vasárnap délelőtti adása helyett.
Szigetvári József arra hívta fel a tájékoztatón megjelent intézményvezetők figyelmét, hogy a battai gyerekek akár szervezett formában is eljuthatnak a MŰPA hétvégi ingyenes programjaira, az pedig, hogy ebben a megszokottól eltérő közegben találkozhatnak a helyi kultúra értékeivel, képviselőivel, akár néptáncos osztálytársaikkal, különleges élmény lehet számukra.
A Százhalombattáról szóló délelőttön a már említett művészeti csoportok műsora mellett őskori, illetve mezőföldi játszóház, filmvetítés, kiállítás várja majd az érdeklődőket.
A bemutatkozás fő szervezője a megújult Barátság Kulturális Központ, amelynek egyik első feladata lesz a kiemelkedő esemény koordinálása. További szervezők: a Hamvas Béla Városi Könyvtár, a Magyarok Öröksége Alapítvány, a "Matrica" Múzeum, valamint a Sérültekért Alapítvány.
Szigetvári József a közeljövő egyéb kulturális eseményeire is felhívta a figyelmet a tájékoztatón. Az elkövetkező napokban a középiskolásoknak X Faktor gálával, az ovisoknak és az alsósoknak Bojtorján koncerttel, a felsősöknek Légy jó mindhalálig! előadással, a nagyközönségnek pedig kultúranapi ünnepélyes megnyitóval és színielőadással mutatkozik be a kívül-belül megújult művelődési ház. Január 28-án a Pesovár művészeti iskola ifjú tehetségei lépnek fel a színházteremben, 29-én pedig a Forrás Néptáncegyüttes 25 éves jubileumi műsorát láthatja a közönség.
Vezér Mihály polgármester örömét fejezte ki a közelgő kulturális események, különösen a város MŰPÁ-ba tervezett bemutatkozása kapcsán. Hangsúlyozta: az önkormányzat mindig kiemelt területként kezelte a kulturális életet, ápolta a hagyományokat, tudatosan fejlesztette a közművelődési létesítményeket, és a fenntartható fejlődés egyik zálogának tekintette a kulturális turizmust, valamint az idegenforgalmat. Ezeknek a törekvéseknek a visszaigazolását látja a mostani minőségi előrelépésekben.















