Félelem nélkül élni

  • img

Véghelyi Balázs, akit elsősorban költőként ismernek a művészet barátai, ezúttal zeneszerzőként mutatkozik be az Útravaló énekek című, „versekre, gyerekhangra” írt lemezén. A dalokat az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Margaréta kórusa, egykori és jelenlegi diákjai, tanárai adják elő. A kiadvány a Hungarovox Kiadó gondozásában jelent meg 2010 karácsonyára.

A lemezen hallható kilenc dal többsége kortárs költők (Csoóri Sándor, Kaiser László, Kányádi Sándor, Szalai Borbála) verseinek megzenésítése, de meghallgathatjuk egy kevésbé ismert népdal feldolgozását, illetve Bárkányi Benjámin akusztikus gitárszólóját is.


Az Útravaló énekeket a Véghelyi Zsuzsanna vezette Margaréta kórus szólaltatja meg, de – egy saját versére komponált dalban – maga a szerző is duettet énekel a 17 éves Máté Biancával. A dalokat zongora (Véghelyi Balázs), gitár (Bárkányi Benjámin), furulya és citera (Bárkányi Zsombor), klarinét (Bárkányi Domonik) és hegedű (Simó Alpár) kíséri. A cd zenei szerkesztője Bárkányi Zsolt, a felvétel a Hamvas Béla Városi Könyvtárban készült Szép István vezetésével.


A Balogh Ágnes Emese által tervezett borító azon túl, hogy összesűríti a megzenésített versek motívumait (szivárvány, patak, tulipán, repülő...), azt a gondolatot is híven tükrözi, amelyet Kányádi Sándor Útravaló ének című, a lemezen szereplő versében hallhatunk: "a legeslegnagyobb öröm / félelem nélkül élni". Mindegyik dal erről az örömről ad hírt.


A lemez kereskedelmi forgalomba kerül, emellett élőzenés koncerteken fogják népszerűsíteni. Az első koncertre január 21-én kerül sor Kecskeméten, de hamarosan Százhalombattán is hallhatjuk a szerzeményeket.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák