Issovits iskola

  • img

Balettiskolát indít Százhalombattán Issovits István. A harmincnégy éves táncművész két éve költözött városunkba. Igényes szakmai műhely kialakítását tervezi, amely időről időre fellépési lehetőséget is biztosítana a növendékeknek.

Az EuróPAS díjas balett-táncos a fővárosban nevelkedett, első osztályos korától, a legnevesebb mesterektől tanult néptáncot, számos szólóversenyt nyert. Az Állami Balettintézetben diplomázott, az akkor kísérleti jelleggel indított néptánc-színházi tánc tagozat első évfolyamán tanult. Az elmúlt tizenöt évben Markó Iván társulatával, a Magyar Fesztivál Balettel járta a világot, most pedig saját álmát szeretné megvalósítani: egy balettiskolát saját koreográfiákkal, előadásokkal, díszletekkel és jelmezekkel.

Úgy gondolja, Százhalombatta ideális helyszíne lenne a megálmodott iskolának, hiszen gyönyörű, modern színházteremmel rendelkezik.


Két éve lakik a városban. Amikor megnősült, Budapestnél csendesebb, nyugodtabb otthont kerestek közel a fővároshoz. Gyerekkorában nagyapjával sokat járt a Duna-partra, amihez azóta is vonzódik, így esett a választás Százhalombattára, azon belül is Dunafüredre, ahová feleségével, hat éves fiával és saját szüleivel együtt költözött.


2009-ben ő kezdeményezte, hogy a városban telepedjen le Markó Iván legendás együttese, a Magyar Fesztivál Balett. Az önkormányzat és a társulat között végül nem valósult meg az együttműködés, ő azonban nem mondott le arról, hogy itt teremtsen új otthont a műfajnak. Terveit Vezér Mihály polgármesterrel és Szigetvári Józseffel, a BKK igazgatójával is megosztotta, akik támogatásukról biztosították.


Korábban négy évig oktatott már a Fesztivál Balett Újpesti központjában. Akkori tanítványai szinte valamennyien bekerültek a balettintézetbe, a legtöbbel a mai napig tartja a kapcsolatot. Ezt a munkát szeretné folytatni Százhalombattán, ahol egyelőre az óvodás nagycsoportos kortól az általános iskola hatodik osztályáig várja a gyerekeket. A beiratkozást február 6-ra és 7-re hirdette meg a Barátság Kulturális Központba.


Balett stúdiójában művészi színvonalú klasszikus balettet és modern táncokat tanulhatnak a növendékek, akik számára rendszeres fellépési lehetőséget is biztosítani szeretne a BKK-ban, a Művészetek Palotájában, illetve a Nemzeti Táncszínházban. Elképzelése az, hogy saját koreográfiákat mutatnának be saját gyártású jelmezekben és díszletekkel, hogy a gyerekek ne csak a tánc, hanem a közös alkotás örömét is megismerjék, otthonosan mozogjanak a színpadon, ha pedig később úgy döntenek, hogy művészi pályát választanak, minden alapképzettségük meglegyen hozzá.

Számos koreográfiaötlete van, de időről időre jeles vendégművészeket is meg szeretne hívni a stúdióba, mert úgy véli, ez is hozzátartozik a magas színvonalú oktatáshoz. Nem titkolja, hogy hosszabb távon egy saját társulat létrehozása is foglalkoztatja.


A balett mindennek az alapja, de – mint mondja – a több rétegű képzés sikeresebb elhelyezkedést tesz lehetővé a táncos pályán. Emellett úgy véli, azoknak a gyerekeknek is sokat nyújthat egy professzionális tánciskola, akik nem akarnak hivatásos táncosok lenni, hiszen tartást, önbizalmat kapnak, ami hozzájárul a sikerükhöz, bármibe is fogjanak az életben. (A képen Csizmadia Katával látható Markó Iván Egy faun délutánja című darabjában.)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák