"Hozd magaddal a kedvenc dalod és egy magyar dalt!" – szól újra a felhívás a 15 éven felüli battai fiatalokhoz, akiket január 29-én újból meghallgatásra vár a kulturális központba az ismert énekművész, Szóka Júlia.
- November végén már tartott egy tehetségkutatót. Milyen tapasztalatokat szerzett?
- Nem jöttek túl sokan, de akik itt voltak, nagyon vágynak a tanulásra, a hangképzésre. Talán most, az X-faktor – amelynek a döntőjébe egyik tanítványom is bejutott – és a Megasztár hatására még nagyobb lesz az érdeklődés, hiszen láthatják az érdeklődő fiatalok, ha tehetségüket kibontakoztatják, országra szóló sikert érhetnek el, amely meghatározhatja egész életüket. Nem csak őstehetségekről van szó, akiknek az Isten jó hangot adott, hanem szorgalmas növendékekről is, akik elsajátították a klasszikus hangképzés alapjait. E nélkül ugyanis tartós siker nem érhető el. Az alapok lerakása után később nagy biztonsággal lehet kiválasztani, kinek melyik stílus fekszik a legjobban, mi felé orientálódjon. A battai fiatalok, akikkel eddig találkoztam, igen tehetségesek voltak.
- Ez azt jelenti, hogy énekiskoljában is az alapok lerakása lesz a legfontosabb szempont?
- Ahhoz hosszabb idő kell, de szeretem a kihívásokat. Hosszú út, amíg valaki eljut oda, hogy bánni is tud az ajándékba kapott szép hangjával. Ahogy Kodály Zoltán vallotta: "Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legmagasabb fokon, hogy minél jobban hasznára legyen embertársainak." A mi munkánk valahol pszichológusi munka is, hiszen a tehetségekből ki kell hozni a maximumot. Ehhez várok partnereket január 29-én kora délután. Az ilyen meghallgatások nem könnyűek, hiszen hamar kell kontaktust teremteni a növendékkel, hogy minél jobban el tudjon lazulni.







