Dr. Poroszlai Ildikó emlékverseny keretében mérték össze helytörténeti, helyismereti tudásukat Százhalombatta általános iskolásai december 3-án a „Matrica” Múzeumban.
Az egykori múzeumigazgató nevét viselő helytörténeti vetélkedőt az idén háromfordulósra szervezték, terepi, és intézményi kutatómunkát is végeztek a nebulók. A cél az volt, hogy maguk fedezzék fel, hogy "A városban mindenféle van!", miként erre a program címe is utal. A tizenöt háromfős csapat végső megmérettetésére december 3-án került sor a múzeumban. Dobogós helyről most lemaradt, de jól szerepelt az 1. Számú Általános Iskola, három csapatának felkészítő tanára Pluhár Márta volt. A harmadik helyen holt verseny alakult ki az Eötvös Loránd két csapata között, felkészítő tanáraik Tornyi Edit és Völgyi Róbert voltak. A második helyet az Arany János Általános Iskola és Gimnázium csapata foglalta el, felkészítő tanáraik Tima Emese és Bálint Ákos voltak. Elsők lettek az Eötvös "Történelem rabjai" nevű ötödik osztályosai – Kiss Őzike, Rajkai Róbert és Baranyi Béla. Nyereményük egyhetes táborozás a Régészeti Parkban, és egy évig ők a büszke őrzői a dr. Poroszlai Ildikó vándorkupának is.

