A százhalombattai cselgáncs nagy hagyományokra és három évtizedes múltra tekinthet vissza, de az elmúlt években jogi és szponzori problémák miatt jószerével csak vegetált és kis híján a megszűnés határára sodródott a szakosztály. Így aztán kevesen öltötték fel városunkban a fehér judogit, sokan eligazoltak inkább a környékbeli egyesületekhez, például a BENTA SE-hez, ahol biztosabb volt a háttér. Mindezt látva nemrég a sportág kitartó battai megszállottjai gondoltak egy nagyot, és az SZVSE-től elválva az SZTC égisze alá helyezték magukat, ahol örömmel fogadták őket. A Százhalombattai Testedző Club cselgáncsosainak vezetőedzőjével, Sarkadi Jánossal beszélgettem erről, és tanítványai remek szerepléséről az októberi Budapest-bajnokságon.
- Feltűnt, hogy az edzésen milyen lelkesek voltak a fiúk és a lányok, de a körülményeket tekintve mégsem minden rózsás. Ön ezt hogyan látja?
- Valóban messze még a Kánaán, de a jogi háttér most már biztosított, és ez nagyon fontos. Persze, sok mindenre lenne még szükségünk a színvonalasabb szakmai munkához, legelőször is egy nagyobb teremre, mert ez itt, a BMK alagsorában bizony 20-25 fiatal mozgásához eléggé szűkös. A mondás szerint „sok jó ember kis helyen is elfér”, mi egyelőre ezzel vigasztaljuk magunkat. Aztán szükség lenne újabb szőnyegekre is, de jelenleg ezekkel a kissé kopottakkal kell beérnünk. A hiányosságokat lelkesedéssel és odafigyeléssel igyekszünk pótolni, és ebből szerintem nincs hiány.
- Régebben mennyien cselgáncsoztak Battán?
- Nagyjából a mostani létszám volt jellemző. Ezt a sportágat ugyanis általában sokan elkezdik, belekóstolnak, aztán jó páran lemorzsolódnak, amikor rájönnek, hogy mennyi munka kell az eredményekhez. Néhányan egyébként az első lábrándulás után befejezik. Ők sajnos, sosem tudják meg, mi is az igazi cselgáncs, milyen a küzdelem, ha a technika és a gyorsaság tökéletesen összecsiszolódik.
- Akadnak viszont olyanok is, akik szinte eltántoríthatatlanok a tatamitól.
- Valóban nem vagyunk egyformák, de ez így van jól. Akikre céloz, azok tudják, hogy mit ad a judo. Itt van például Rajkai Ágnes, aki maga is űzte ezt a sportágat, és ma már kisfiát, Robit hordja hozzánk, szülőként pedig sokat segít nekünk. De említhetem Szova apukát is, és nála sem esett messze az alma a fájától, hisz két kislánya, Krisztina és Katalin is nálunk edz. Iváncsáról járnak át ide.
- Ön szerint mit ad a judo?
- Mindenek felett fegyelmet, ami ma hiánycikk, másrészt alkalmazkodást nyújt ez a sportág, és bár közhely, de kihagyhatatlan, egészséget. Aztán egy fix társaságot a bandázás helyett, és magabiztos fellépést is biztosít a cselgáncs. Nem is szólva arról, amire az elnevezése is utal: csel és gáncs, azaz támadás és védekezés. Magyarán megtanít győzni, és méltóképp veszíteni is.
- Engem meglepett, hogy ön többször is hangsúlyozta a tréning során, ha valaki nem tette magát oda keményen, hogy az illető nem balett órán van.
- Igen, de meg ne haragudjanak rám a balettkedvelők, mert ez csak amolyan szólás-mondás tőlem, amely arra akar rávilágítani, hogy itt nem légiesnek kell lenni, hanem két lábbal masszívan a földön állni.
-Kikből lehetnek a mostani tehetségek közül nagy dzsúdósok?
- A már említettek mellett ki kell emelnem Szloboda Krisztiánt, Szemző Áront, Ádám Attilát (az okt. 16-án, Solton rendezett OB-én, a 60 kg-os kategóriában második lett), Ádám Tamást, és persze Takács Titanillát is, ők a korosztályukban mindannyian érmesek lettek a rangos Budapest-bajnokságon. Persze, mások is sokra vihetik, de csak akkor, ha meglesz ehhez a kitartásuk és a sportág iránti alázatuk. A kettő nélkül ugyanis nem megy, bármekkora ösztönös talentummal is rendelkezzen valaki.
- Ha valaki érez magában annyi elszántságot, hogy kipróbálja, vagy folytassa a cselgáncsot, mi a teendője?
- Mindenkit nagyon szívesen látunk, és várunk az SZTC foglalkozásaira! A szülők is bármikor megnézhetik csemetéiket az edzéseken, amelyeket csütörtökönként, négytől fél hatig, péntekenként pedig fél öttől este hatig tartunk a Barátság Művelődési Központban.
- Mibe kerül ez sportolási lehetőség az ifjaknak, illetve a szülőknek?
- Havi kétezer forint a tagdíjunk (ez az önköltség), de ezt nem azonnal kérjük el, hogy először mindenki kockázat nélkül kipróbálhassa, ízlik-e neki a cselgáncs, vagy sem. Ha nem, semmi probléma, ha igen, akkor máris lehet itt, helyben tovább dzsúdózni!
- Valóban messze még a Kánaán, de a jogi háttér most már biztosított, és ez nagyon fontos. Persze, sok mindenre lenne még szükségünk a színvonalasabb szakmai munkához, legelőször is egy nagyobb teremre, mert ez itt, a BMK alagsorában bizony 20-25 fiatal mozgásához eléggé szűkös. A mondás szerint „sok jó ember kis helyen is elfér”, mi egyelőre ezzel vigasztaljuk magunkat. Aztán szükség lenne újabb szőnyegekre is, de jelenleg ezekkel a kissé kopottakkal kell beérnünk. A hiányosságokat lelkesedéssel és odafigyeléssel igyekszünk pótolni, és ebből szerintem nincs hiány.
- Régebben mennyien cselgáncsoztak Battán?
- Nagyjából a mostani létszám volt jellemző. Ezt a sportágat ugyanis általában sokan elkezdik, belekóstolnak, aztán jó páran lemorzsolódnak, amikor rájönnek, hogy mennyi munka kell az eredményekhez. Néhányan egyébként az első lábrándulás után befejezik. Ők sajnos, sosem tudják meg, mi is az igazi cselgáncs, milyen a küzdelem, ha a technika és a gyorsaság tökéletesen összecsiszolódik.
- Akadnak viszont olyanok is, akik szinte eltántoríthatatlanok a tatamitól.
- Valóban nem vagyunk egyformák, de ez így van jól. Akikre céloz, azok tudják, hogy mit ad a judo. Itt van például Rajkai Ágnes, aki maga is űzte ezt a sportágat, és ma már kisfiát, Robit hordja hozzánk, szülőként pedig sokat segít nekünk. De említhetem Szova apukát is, és nála sem esett messze az alma a fájától, hisz két kislánya, Krisztina és Katalin is nálunk edz. Iváncsáról járnak át ide.
- Ön szerint mit ad a judo?
- Mindenek felett fegyelmet, ami ma hiánycikk, másrészt alkalmazkodást nyújt ez a sportág, és bár közhely, de kihagyhatatlan, egészséget. Aztán egy fix társaságot a bandázás helyett, és magabiztos fellépést is biztosít a cselgáncs. Nem is szólva arról, amire az elnevezése is utal: csel és gáncs, azaz támadás és védekezés. Magyarán megtanít győzni, és méltóképp veszíteni is.
- Engem meglepett, hogy ön többször is hangsúlyozta a tréning során, ha valaki nem tette magát oda keményen, hogy az illető nem balett órán van.
- Igen, de meg ne haragudjanak rám a balettkedvelők, mert ez csak amolyan szólás-mondás tőlem, amely arra akar rávilágítani, hogy itt nem légiesnek kell lenni, hanem két lábbal masszívan a földön állni.
-Kikből lehetnek a mostani tehetségek közül nagy dzsúdósok?
- A már említettek mellett ki kell emelnem Szloboda Krisztiánt, Szemző Áront, Ádám Attilát (az okt. 16-án, Solton rendezett OB-én, a 60 kg-os kategóriában második lett), Ádám Tamást, és persze Takács Titanillát is, ők a korosztályukban mindannyian érmesek lettek a rangos Budapest-bajnokságon. Persze, mások is sokra vihetik, de csak akkor, ha meglesz ehhez a kitartásuk és a sportág iránti alázatuk. A kettő nélkül ugyanis nem megy, bármekkora ösztönös talentummal is rendelkezzen valaki.
- Ha valaki érez magában annyi elszántságot, hogy kipróbálja, vagy folytassa a cselgáncsot, mi a teendője?
- Mindenkit nagyon szívesen látunk, és várunk az SZTC foglalkozásaira! A szülők is bármikor megnézhetik csemetéiket az edzéseken, amelyeket csütörtökönként, négytől fél hatig, péntekenként pedig fél öttől este hatig tartunk a Barátság Művelődési Központban.
- Mibe kerül ez sportolási lehetőség az ifjaknak, illetve a szülőknek?
- Havi kétezer forint a tagdíjunk (ez az önköltség), de ezt nem azonnal kérjük el, hogy először mindenki kockázat nélkül kipróbálhassa, ízlik-e neki a cselgáncs, vagy sem. Ha nem, semmi probléma, ha igen, akkor máris lehet itt, helyben tovább dzsúdózni!
