Liszt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester 1811. október 22-én született Doborjánban (ma: Raiding). Első zenei nevelője az apja, Liszt Ádám volt, aki az Esterházy-uradalom gazdatisztjeként dolgozott. Liszt Ferenc nyolcéves korától, 1819-től hangversenyezett.
Bécsben, majd Párizsban folytatta zongoratanulmányait. Zongoristaként hangversenykörutakat tett Franciaországban, Angliában és Svájcban, és bravúros játékával gyorsan ismertté vált Európában.
A legnagyobb művészekkel (Berlioz, Paganini, Chopin, Lamartine, Heine) tartott kapcsolatot. Baselban, majd Genfben élt, tanított és hangversenyezett. 1838-ban, a pesti árvíz hírére európai hangversenykörútját megszakította, és Bécsben jótékony célú hangversenyt adott. 1839-től nemzetközi karrierje gyorsan ívelt felfelé, többször fellépett Magyarországon is. Európa szinte minden jelentősebb városban koncertezett, virtuóz játékával óriási sikereket aratott. Ebben az időben került kapcsolatba Wagnerrel, Schumann-nal, Erkel Ferenccel. Az 1840-es évek végétől Weimarban élt, és a várost a zenei élet egyik központjává tette. 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi bazilikát, majd 1867-ben "Koronázási misé"-je ismét Pestre hozta. 1869-től munkásságát megosztotta Weimar, Pest és Róma között. Liszt Ferenc dolgozta ki a magyar zeneakadémia terveit, amelynek 1875-től az elnöke lett. Bekapcsolódott a zongoraművészek oktatásába is, és ezzel hozzájárult a zeneakadémia európai rangjának megteremtéséhez. 1870-től Wagnerrel együtt - aki Cosima lányának férje volt, azaz a veje - irányította a bayreuthi zenei életet. Egyik itteni látogatásakor tüdőgyulladást kapott, és 1886. július 31-én Bayreuthban elhunyt.
Liszt a XIX. század zeneművészetének egyik vezéralakja volt. Egyénisége, zongoraművészi, karmesteri, zeneszerzői és tanári tevékenysége nemcsak kortársaira volt nagy hatással, hanem az utókorra is.
