Tizenkét felnőtt és egy ifjúsági csapat indult a szeptember 11-i Aranyfakanál Főzőversenyen, amit ezúttal is a BMK rendezett meg a Városi Strandon.
A zsűri vezetője Pálháziné Sármány Csilla, az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Catering Bizottságának elnöke, tagjai Mátrai Józsefné Aranka, a Halászcsárda tulajdonosa és Onódi Ferenc életműdíjas gasztronómus, Schnitta-díjas éttermi mester volt. Az első helyezést Várnai Péter Szürke Marhák elnevezésű csapata nyerte el, hétvezértokányt főztek. Második Pallagi Gabriella Ligeti (B) Anyák nevű csapata lett őszi gyümölcs varázsmenüsorával, harmadik díjban a Stég Horgász Magazin Talabér Gábor vezette csapata lett csülkös körömpörkölttel. Szél Pál és Szalai Attila képviselők különdíját a Fuga csapata nyerte Kiss Péter vezetésével és kacsapörkölttel, a BMK különdíját pedig a Battai Betyárok érdemelték el. Vezetőjük Pallagi Ernő volt, és görög menüsort készítettek.
A másnapi halászléfőző-versenyen 12 felnőtt (közülük 1 versenyen kívül) és 2 ifjúsági csapat főzött. A zsűri elnöke Szabó Pál, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nagykövete, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Főkancellárja, tagjai Gombi Ani, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Versenybizottságának elnöke és Pálháziné Sármány Csilla voltak. Az ifjúsági csapatok közül mindkettő arany fokozatot ért el, a Kismihály testvérek Civis Csipetek csapata első, a Kozma Dániel irányította Ho-ho-ho horgászok másodikak lettek. A felnőttek között első a Csobolyó Borbarát Klub, második a Cívis Klub, harmadik helyen a Vasbogrács végzett. Szél Pál és Szalai Attila különdíját a Halminátor nyerte el, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend különdíját a Hulladék Kommandó Társadalmi járőrszolgálat, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját a Csipet Csapat, a Barátság Művelődési Központ különdíját a Csobolyó Borbarát Klub kapta.
Bronz fokozatot értek el az alábbi csapatok:
Sérültekért Alapítvány Volárovits Ferenc vezetésével
Csaroda Cserepes Ferenc vezetésével
Hulladék Kommandó Társadalmi Járőrszolgálat Koszta Andrea vezetésével
Ezüst fokozatot értek el az alábbi csapatok:
Lánglovagok Koncsár Nándor vezetésével
Csipet Csapat Tézli Kálmán vezetésével
Egy hajóban evezünk Hegedűs Róbert vezetésével
Arany fokozatot értek el az alábbi csapatok:
Cívis Klub Kővári János vezetésével
Csobolyó Borbarát Klub Varga Imre vezetésével
Vasbogrács Szőcs Zoltán vezetésével
Miss Timi és csapata Oláh Tímea vezetésével









