(R)Evolution, a majdnem profi együttes

  • img
  • img

Az elmúlt hetekben a Hírtükör hasábjain már megismerhettünk a 2010-es Battai Napokon fellépő néhány százhalombattai amatőr zenekart. Ezúttal a (R)Evolution együttest mutatjuk be.

A huszonévesekből álló csapat alapgondolata 2006-ban, egy egyetemi gólyatáborban született. Kezdetben négyen zenélgettek, majd tagcserével és új zenészekkel 2007 nyarától mondható véglegesnek a két gitárosból, basszusgitárosból, dobosból és énekesből álló zenekar. A tagok zöme komoly zenei tanulmányokat folytat vagy folytatott. Énekesük Tóth János, közel egy évtizedig tanult zongorázni, most a Kőbányai Zeneiskola énekszakára jár, csakúgy, mint Horváth László, gitáros, aki a basszusgitár-szak mellett, zongorázni és orgonálni tanul, nyolc évig volt Mohai Tamás tanítványa. Zakar Zoltán basszusgitáros két évig szintén ebben az intézményben képezte magát, jelenleg egyetemre jár. Böszörményi Bence gitáros Horváth Márktól (Django Free) és Dobai Istvántól (Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola jazz-gitár tanára) vett és vesz rendszeresen órákat. Haicsig Sándor eredetileg gitározni tanult, most a dobok mögött ül.


A fiatalok nem először játszanak együttesben, mindnyájan koratinédzser koruktól kezdve tartoztak egy-egy csapathoz. Ez az új formáció azonban mindnyájuk számára sokkal többet jelent. Produktívak és sikeresek. Velencén próbálnak, mert ott adottak a lehetőségek, és ott készítették első, 8 x 7 című számuk felvételét is. Zenéjüket a rock, a blues és a rock and roll stílusjegyei jellemzik. Amit a próbák során "összedobnak" arra az énekes és a dobos ír angol szöveget, mivel zenéjükhöz elsősorban ez illik. Mivel a közönség igényli, tervezik magyar nyelvű dalok írását is.


A (R)Evolution életében nagy fordulópontot jelentett a 2008-as év, régi barátságuknak köszönhetően ekkor csatlakozott hozzájuk Soós Dániel menedzserként. Ő a Károli Gáspár Református Egyetem németszakos hallgatója, és többek között a százhalombattai Battai Bulldogok rögbi csapat egyik utánpótlás edzője. Tevékenységének köszönhetően már az év nyarától koncertezni kezdtek, és a fellépések száma évről-évre nő. Ma már közel száz előadáson vannak túl. Százhalombattán eddig egyszer játszottak, az IKSZ-ben léptek fel előzenekarként. 2009-ben és az idén is több alkalommal több ezer ember előtt játszhattak a Republic előzenekaraként. A közönség meglepően pozitívan fogadta zenéjüket.


Több tehetségkutatón szerepeltek már sikerrel, de csak olyan válogatásokra neveznek be, ahol a zsűri összetétele hiteles számukra. Mint például 2008-ban a paksi XI. Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon, ahol a zsűri elnöke Berki Tamás (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszak és a Kőbányai Könnyűzenei Szakiskola és Tanárképző énektanára) volt, és a tagok között Póka Egon (a Kőbányai Könnyűzenei Szakiskola és Tanárképző igazgatója) is ott ült. Ezen a fesztiválon Tóth János a legjobb énekes, Zakar Zoltán a legjobb basszusgitáros díjat hozta el, valamint Haicsig Sándor dobos különdíjat kapott.


2008-ban indultak a Csekóház (Csekovszky Árpád Művelődési Ház) Tehetségkutató Fesztiválján, ahol harmadik helyezést értek el. Ennek köszönhetően lehetőséget kaptak, hogy 2009-ben a Mátyás Attila vezette Merkaba stúdióban elkészítsék első négy számos (a demonál jobb minőségű) EP-jüket. Ezeket a dalokat már kereskedelmi és regionális rádiók is játsszák.


Idén a Szigetvár Rock Fesztivál tehetségkutatóját nyerték meg, majd koncertet is adtak. Ugyanitt jövőre már önálló koncerttel léphetnek fel.


A (R)Evolution ugyan amatőr együttes, de a sikereket, fellépéseket tekintve majdnem profik. Nem kell foglalkozniuk a menedzseléssel, a szállítással, a hangosítással és technikai feladatokkal. Mindenki teszi a saját dolgát, vagyis a zenész zenél, a menedzser egyengeti útjukat. Készülnek az együttes logójával jelzett pólók, molinók és honlapjukon (www.revolutionband.hu) nyereményjátékot is elindítottak.


Ha tehetik, jótékonykodnak is, szeptember 18-án a Noé Állatotthon javára egy segélykoncerten lépnek fel olyan előadókkal együtt, mint Tóth Vera, Tóth Gabi, Keresztes Ildikó.


A (R)Evolution legközelebbi koncertjei:

2010. szeptember 12. 20.30 - Battai Napok, Százhalombatta, VSZK

2010. szeptember 18. 15.00 - Segélykoncert az állatokért, Budapest XVII., Csordakút utca vége

2010. szeptember 25. 20.00 - Mihály-napi Ünnepség, Kápolnásnyék

2010. szeptember 29. 21.00 - Szent István Egyetem Sport Fesztivál, Gödöllő

2010. szeptember 30. 20.00 - ELTE Könyvtárklub, Budapest


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák