Maga a könyv úgy született - legalábbis ezt sugallja az előszónak szánt felnőttmese -, hogy a szerző közelében „volt egyszer egy kicsi lány, akiről az egész környék tudta, mennyire szeret hisztizni”. A helyzetet bizonyára sokan ismerik, hiszen a boltokban és utcán is látni néha extrém eseteket és hallani emberfeletti hangokat. Mit lehet ilyenkor tenni? A kétségbeesésen és üvöltözésen kívül? Szerencsére egy kisgyermek hangulata elég könnyen alakítható, még ha el is határozta, hogy soha többé nem akarja abbahagyni a hisztit. Itt van például ez a kedves, színes könyvecske. Elég néhányszor végiglapozni, hogy a bájos rajzok felkeltsék az „ifjú harcos” érdeklődését, és amikor éppen se hall, se lát, csendben elővenni, halkan beleolvasni. Ha hallani akarja, ha újra látni szeretné a kis figurákat, kénytelen lesz lecsendesedni. A kis mesék türelmetlen, állandóan lapozni vágyó gyerkőcök számára vannak méretezve. A rövid mondatok, a fel-felbukkanó hangulatjelző szavak pergő ritmusa még az egészen kicsi gyerekek figyelmét is képes lekötni. E pici könyvbe belefért egy tanulságos mese a buta Hiszti manóról, a hisztis gyerekek barátjáról; a Csupasz kislányról, aki egész nap nem akart felöltözni; a rendrakásról és még egy ráadás mese is a kishitűségről. Mindegyik történet jó példa arra is, hogy ilyen kis figyelemelterelő hadműveleteket nem is olyan nehéz kitalálni, csak el kell kapni a megfelelő pillanatot.