A Barátság Művelődési Központban három különböző bérletes színházi sorozatot is kínálnak az idei színházi évadra a százhalombattai és a környékbeli településekről érkező közönségnek.
Az előadások iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a diákszínházi sorozatra hetekkel ezelőtt elkelt minden bérlet, és a zenés illetve a felnőtt sorozatra is csak az utolsó sorok szélére maradt néhány hely. A hat előadásból álló felnőtt sorozat nyitó előadását október 9-én tartotta a Schütz Ila Színház, a „Mezítláb a parkban” című vígjátékkal. A fordulatokban és humorban gazdag szerelmi történetet nagyszerű színészi alakítások: Vándor Éva, Koncz Gábor, Sztankay Orsolya, Kautzky Armand tették feledhetetlenné. A diákszínházi sorozat október 23-án, 18 órakor a „Padlás” c. musicallal indul. A zenés színházi bérlet első előadására november 7-én, este 7 órakor kerül sor az Okos mama című vígjátékkal.