Napra pontosan száz évvel azután, hogy Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök felszentelte az akkor felépült százhalombattai Szent László templomot, augusztus 28-án Spányi Antal püspök ismét megáldotta a felújított épületet. A résztvevők – egyházi személyiségek, önkormányzati képviselők és a hívek sokasága – az eső miatt bent ünnepeltek.
Illéssy Mátyás plébános köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette, milyen munkákat végeztek el a rekonstrukció egy hónapos időszakában. Új ólomüveg ablakok készültek, felújították a freskókat, megújult az orgona, a zászlók, valamint a hangosítási rendszer, és lábazat került a fűtőtestek elé. Mindez nem valósulhatott volna meg a hívek adományai, továbbá az önkormányzat kilenc millió forintos támogatása nélkül.
Vezér Mihály polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta: a város számára fontos, hogy támogassa az egyházi törekvéseket, hiszen a templom menedéket nyújt, védelmet jelent, és nemcsak valós, hanem átvitt értelemben is, mert hit nélkül nem létezhet kulturált, civilizált együttélés.
A centenáriumi ünnepségre a templom melletti Szent László teret is átalakíttatta az önkormányzat. Mintegy 500 négyzetméter kőburkolatot raktak le, elkészült a Szent László szobor, a 600 négyzetméternyi zöld felületen pedig fákat és bokrokat ültettek. Hamarosan a helyére kerül az Óvárosi Közösségi Ház árkádja is, amely tovább emeli majd a park hangulatát.
Spányi Antal püspök úgy fogalmazott: örömmel fogadta el a meghívást, hogy együtt ünnepelhessen a százhalombattai közösséggel, annál inkább, mert a templom Szent László király nevét viseli, akinek élete példa lehet mindannyiunk számára. Ezt követően megáldotta a szobrot, a teret, majd misét tartott, amelyen a Szent István Kórus is énekelt.

