Néhány perce, sőt túlzás nélkül mondhatom, néhány másodperce rájöttem milliomos vagyok. Olyan gazdag, hogy hozzám mérten sok-sok bankvezér szerény kezdő. Még mielőtt bárki rám rontana, hogy esetleg jó lenne pár milliót házra, kocsira, asszonyra adnom, ki kell jelentenem, egy fillérem sincs. Illetve van egy lyukas kétfilléresem, ami már csak virtuálisan pénz. Mégis milliomos vagyok.
Vannak dolgok, melyek nyomot hagynak az emberben. Sőt, nyomot hagynak az ember arcán. Ahogy nyomot hagy, ha valaki szerelmes, vagy éppen bánata van, a milliomos lét is nyomot hagy. Szóval, nem titkolom, milliomos lettem.
Az elmúlt öt hónapban egy nagyon komoly projekten dolgoztam. Egy templom felújításán. Ez alatt az öt hónap alatt rengeteg emberrel beszéltem, vitatkoztam, utasítottam, üvöltöztem, nevettem, rengeteg ember miatt elkeseredtem, vagy éppen rengeteg emberben csalódtam pozitívan.
El is kezdtem írni a listát, aztán nyolcvan segítő név után – meg, a miatt, mert nem volt már időm – abbahagytam a nevek összeírását. Ők mind tettek azért, hogy a falusi templom méltó módon megújuljon. Talán nem ők vésték a falat, sőt volt, hogy az idegeimre mentek, mert mindig valami problémát találtak, vagy belekötöttek dolgokba, sőt nem volt türelmük megvárni, hogy huszonnégy lépéssel később elkészüljön az, amit kifogásoltak, de előrébb vezetett a munkájuk. A gazdagságom névtelen megteremtői ők, akiknek soha senki nem köszöni meg a munkájukat. Ha csak azt a 20-30 idősebb nénit nézem, akik napokon át takarították a templomot – meg szidtak engem, hogy miért lett szőnyegpadló, vagy miért nem lett lefóliázva a padsor, de akkor is csinálták, nem hagyták abba a takarítást...
Hihetetlen gazdag lettem. Milliomos. Na, jó, most már mindenki, aki idáig eljutott tudja, nem a pénzről beszélek. Sőt azt is, hogy kellene néhány tiszteletkört futnom, hogy éljen az önkormányzat, hogy adott pénzt a felújításra, de ezt már mások megtették. Én azoknak a nyugdíjasoknak szeretném megköszönni, akik néhány ezer forinttal segítettek bennünket. Az nekik a lehetőségeik szerint pont annyi, mint az önkormányzatnak az adott támogatás... Ez persze nem azt jelenti, hogy nem köszönöm, sőt. De ez most az én gazdagságomról szól.
Gazdag lettem. Tapasztalatokban, élményekben, örömben, kimerültségben. A legtöbb ember felületesen szemléli a dolgokat, és így is ítél, aki viszont úgy lát, mint a felújítás után én, annak a szeme áthatol mindenen, az olvasni tud a szívekben, és olyan képességeket is felfedez az emberekben, amelyeket más észre sem vesz, mert a felszínen semmi nem árulkodik róluk. Tudom, ez beképzelten hangzott. De ez a gazdagság, amire szert tettem. Rájöttem, hogy a festék alatt vakolat van, a vakolat alatt tégla, s még mindig van valami, ami alatta lehet. Rájöttem, hogy mindent át és tovább kell gondolni. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom kérdezni és meghallgatni a válaszokat. Rájöttem, hogy beülni egy három centis porral ellátott padba, s nézni, hogy miképp készül egy festmény, legalább olyan érdekes lehet, mint egy film a televízióban, sőt. Rájöttem, hogy vannak dolgok, melyek akkor készülnek el, ha én megcsinálom, s vannak dolgok, melyek akkor fognak elkészülni, ha hozzá se nyúlok inkább.
A tapasztalatok milliós vagyonával lettem gazdag. S remélem, még gazdagodhatok, hiszen Százhalombatta templomaiban még rengeteg felújítanivaló akad. Mark Twain azt mondja egy helyen: "Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem csináltál meg, mint azokat, amiket igen." Abban biztos vagyok, hogy ennek a templomfelújításnak örülni fogok, ha visszaemlékezem. Vannak olyan hónapok az ember életében, melyeket élete legnehezebb élményeinek tartanak. Így vagyok én is most. Ez nagyon nehéz volt, de nagyon fontos, hogy meglett. Mert gazdag lettem. Mérhetetlenül gazdag. S most irány tovább, az új kihívások és gazdagodás felé.
