Új tanév, új szabályok

  • img

Az Országgyűlés júliusban több ponton is módosította a közoktatási törvényt. Ennek értelmében a 2004-es korlátozás után az idei tanévtől az alsó tagozaton újra lehet majd érdemjegyekkel osztályozni és visszavezették a buktatás lehetőségét is. Az iskola dönthet arról, hogy a második osztály végétől szövegesen, érdemjeggyel, vagy akár a kettőt együtt használva értékelik a tanulók teljesítményét.

Iskolaváltás, továbbtanulás esetében, a szülői kérésére az iskola köteles a félévi és év végi szöveges minősítést osztályzattal is kifejezni. Az osztályzatra való átváltás szabályait az intézményeknek 2010. december 31-ig kell beépíteniük a tantervükbe.


Az iskola pedagógiai programja meghatározhatja azokat a tantárgyakat, tananyagokat is, amelyekből a tanuló teljesítményét nem kell értékelni, és eltekinthet a magatartás, szorgalom minősítésétől is. Mivel az új törvény a második osztály végétől biztosítja az érdemjegyekkel való osztályzást, a helyi iskolák az elkövetkező hónapokban hozzák meg döntésüket a minősítés formájáról.


Az új törvény módosította a sokat vitatott buktatási lehetőséget is. A tanár, illetve a nevelőtestület a szülői beleegyezéstől függetlenül újra osztályismétlésre kötelezheti az alsó tagozatost. Azonban elsős diák estében ezt csak akkor teheti meg, ha a tanuló a követelményeket az iskolából való igazolt, vagy igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.


Az Országgyűlés módosította az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályait is. A kormány rendeletben határozza meg, hogy a felvételhez mely vizsgatárgyból kell majd emelt szintű érettségi vizsgát tenni. Ezt az új szabályt azonban csak a 2013 őszén induló képzéseknél kell alkalmazni.


Augusztus 30-án lép hatályba a családok támogatásáról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, a tankötelezettség teljesítésével összefüggő törvény módosítása is. Ennek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról több mint ötven órát mulaszt igazolatlanul, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák