Légi akrobaták Kecskeméten

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a kecskeméti nemzetközi repülőnapot augusztus 7-8-án. Az eseményt Európa öt legnagyobb és legnépesebb légi bemutatója között tartják számon.

Tekintettel néhány fontos évfordulóra, a seregszemle minden eddiginél színesebb, látványosabb, lélegzetelállítóbb volt. A Magyar Katonai Repülés és a Magyar Géprepülés idén ünnepeli centenáriumát, Farkas Bertalan épp 30 éve járt az űrben, a méltán világhírű olasz Frecce Tricolori repülőköteléknek pedig idén van az 50. születésnapja. A MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum Farkas Bertalanról elnevezett élményvonatot indított Budapestről Kecskemétre, az út során maga az űrhajós tartott előadást a repülés történetéről.


A statikus és dinamikus bemutatókon majd száz repülőgép vett részt. Köztük olyan hírességek, mint a JAS-39 Gripen, az Eurofighter, a Rafale, az F-16, a Mirage és a Harrier. Az ukrán légierő jóvoltából először láthatták Kecskeméten a Szu 27-es harci repülőgépet. Számos harci helikoptert, óriás szállító-repülőgépet, oldtimert és egyéb csodajárgányt bámulhattak meg a látogatok.


A légi parádé leglátványosabb elemei a kötelék-bemutatók, amikor több harci repülő hihetetlen összhanggal, pontossággal táncol a levegőben. Gyakran a hangsebesség határát súrolva, alig egy méternyire egymástól manővereznek a felhők alatt. Különösen látványos volt a Török Csillagok, az olasz Frecce Tricolori, a horvát Vihar Szárnyai vagy a hazánkban először bemutatkozó svájci Patrouille Suisse és a Bretling Team produkciója. A repülőnap keretében búcsúztatták a magyar légierőnél 1993 óta szolgálatban álló Míg-29-eseket. A bemutatókat magyar és angol nyelven, hangszórókon kommentálták a szervezők, így a laikusok is nagyobb élményhez juthattak.


A majd százezer látogató 22 ország repülőinek légi parádéja mellett a Magyar Honvédség teljes – múltbéli és jelenkori – haditechnikáját is megismerhette. A gyerekek legnagyobb örömére számos felszerelés ki- és felpróbálására is lehetőség volt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák