Idén nyáron harmadik alkalommal töltött két korosztály egy-egy hetet a könyvtárban. Legfőbb célunk az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a magyar népmesék sajátosságaival és a népi kultúra értékeivel.
Október 1-jén és 2-án városunkban rendezi meg a Magyar Olvasástársaság az országos népmese-konferenciát, könyvtárunk a rendezvény társszervezője. A konferencia kiemelt vendége a határon túli Drávaszög és a hazánkban élő horvát nemzetiség, így a táborban a horvát népmesékkel is megismerkedtek a gyerekek. E népmeséken keresztül ismerték meg a népmese jellegzetes formuláit, szereplőit és történéseit. A hagyományosan, élőszóval előadott mese elérte, hogy maguk is résztvevői és alkotói lettek. A meséket dramatizáltuk, meseposztóval eljátszottuk. A kicsik (6-8 évesek) több láncmesét tanultak meg, a nagyok (9-12 évesek) a meséken kívül népi mondókát is tanultak.
Mindkét héten három vendég mesemondó is járt nálunk, így a gyerekek láthatták, hogy a mesei, mesélői stílusok is különböznek.
A népmese mellett hangsúlyos szerepet kapott a népi játék és a kézműves foglakozás. A hagyományos népi gyerekjátékokat sok mozgás, ének, tánc kíséri. Olyan játékokat ismertek meg a résztvevők, amelyeket a továbbiakban is játszhatnak otthon vagy bármely közösségben.
A játékos tanulás ereje felbecsülhetetlen, és hatékonysága semmi más tanulási formához nem hasonlítható. Éppen ezért a legjobb figyelemfelkeltő hatást játékokkal lehet elérni.
A kézműves foglalkozások nemcsak oktató, de egyben kulcskompetenciákat, illetve olyan általános képességeket fejlesztő eszközök is, mint a csapatmunka, finommotoros ügyesség, kombinációs készségek fejlesztése. Célja a szabadidő hasznos eltöltése, a kreatív tevékenységek népszerűsítése.
A Mesehéten minden napon tartottunk játszóházat, ahol a gyerekek a különböző anyagokon és kézműves technikákon keresztül ismerkedhettek az alkotás alapvető szabályaival, a forma és funkció harmóniájával.
A foglalkozások másik fontos célja, hogy játékos formában fejlesszük a gyermekek kreativitását, ügyességét és képzelőerejét. A tanulást nem lehet elég fiatalon elkezdeni. A gyermekek nagyon fogékonyak, nyitottak és formálhatóak, ehhez viszont felelősségteljes, tudatos gondolkodás kialakítására van szükség.
A foglalkozásokon alkalmazott hagyományos kézműves (gyöngyfűzés) és újabb kreatív technikák (ujjbáb dekorgumiból) megannyi lehetőséget biztosítottak arra, hogy a gyerekek valóban élvezzék a kézműveskedést és megismerkedjenek az anyagok hagyományos és újszerű felhasználásával, valamint átéljék az alkotás élményét.
A Mesehéten mindenki megtanulta, hogyan készítsen szép tárgyakat önállóan, a fantáziája teljes eszköztárának felhasználásával.
Minden gyermek nagyon élvezte az együttlétet, a közös tevékenységet.
"Megregulázlak" - mondta édesapjának egy gyermek, aki előző nap a Kacor király meséjét hallgatta. A tábor végére ugyanis közös nyelvet beszéltünk, a népmesék nyelvét, amely beszélt nyelvünk művészete.
Kovács Mariann, Hamvas Béla Városi Könyvtár







