Személyes pénzügyek - Albérletből saját lakás

Miután a bankok hitelezési kedve majdhogynem nullára esett, drasztikusan csökkent a kereslet az ingatlanpiacon, amely megtelt gazdára váró újépítésű lakásokkal. Nézzük, hogyan reagálnak erre az ingatlanberuházók, és miként profitálhatunk mi ebből!


Jellemzően két-három évig tart, amíg a tervezőasztaltól egy-egy nagyobb beruházás – például lakópark-építés – eljut a megvalósulásig. Az elmúlt tíz évben folyamatosan épültek az újabb és újabb lakóparkok, a beruházók pedig igyekeztek ez alatt a két-három éves időszak alatt értékesíteni az ingatlanokat. A válság előtt ez javarészt sikerült is nekik. A hitelpiac 2008-as megingása miatt azonban az elmúlt két évben felépült ingatlanokra alig lehetett vevőt találni, ebből kifolyólag leállt az újabbak tervezése.


Mára viszont az egyensúly kezd helyreállni, s ez ingatlanpiaci szempontból nem jelent mást, minthogy ismét beindul a tervezés. A most papírra vetett műszaki rajzokból azonban csak két-három év múlva lesznek kulcsrakész lakások. Könnyen kikövetkeztethető, hogy – mivel a bankok időközben újra adnak nagyobb hiteleket – a kereslet növekedése várható. A kínálat azonban még két-három évig stagnál – így az áraknak kell növekedniük.


Legutóbb említettük azt is, hogy jelenleg vételi pozíció van az ingatlanpiacon. Ez nem jelent mást, minthogy most megéri akár befektetési céllal is ingatlant vásárolni, hiszen az előbb felvázolt folyamat miatt több mint valószínű, hogy rövidtávon magas hozamot lehet majd elérni. De mit tegyen az, akinek nincs ennyi tőkéje?


Számukra megoldás lehet az a rendkívül modern konstrukció, ami ugyan hasonlít a lakáslízingre, de mégsem az. A beruházók, akik a mögöttünk álló két évben nem tudták eladni ingatlanjaikat, nyilvánvalóan szeretnének továbblépni, ezért egy olyan megoldást találtak ki, amellyel a kecske is jóllakhat és a káposzta is megmarad. Lényege, hogy rövid ideig lehetőség van az érintett ingatlanok kipróbálására, albérlőként. A határozott idejű – általában két évre szóló – szerződés lejárta után a programban részt vevők idei, azaz 2010-es áron vásárolhatják meg az addig bérelt ingatlant. Ennek megfinanszírozásához kérésre a szerződés ideje alatt is megkapnak minden információt, s mivel 2012-13 körül az imént részletezett folyamat miatt a jelenleginél jóval magasabb ingatlanárak várhatók, akár több millió forint plusszal is ki lehet szállni a programból.


Az pedig már csak hab a tortán, hogy a konstrukcióban elérhető ingatlanok többsége Budapest azon területein található, ahol sok az egyetem illetve főiskola, így a lakások hivatalos "kipróbálói" könnyen kiadhatják azokat.


Benke Hunor független pénzügyi szakértő

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák