A középkorban és az újkor elején az uralkodók, a kegyenceik, a kegyencnőik és egyéb hasonszőrű politikaformálók a háborúik finanszírozása és a saját zsebük degeszre tömése érdekében előszeretettel nyúltak a pénzrontás, az infláció eszközéhez, minek következtében rajtuk kívül mindenki csak rosszul járt. A polgárság hatalomra kerülésével egyidejűleg megfogalmazódott az a követelmény, hogy az "inflációcsinálás" játékszerét ki kell venni az előzőekben említett hölgyek és urak kezéből, és a pénz értékállóságának a védelmét egy tőlük független, csak a gazdaság hosszú távú érdekeit szem előtt tartó intézményre, a központi jegybankra kell bízni. Az első ilyen típusú szervezet a Bank of England volt, ami 1694 óta látja el a feladatát. A központi bankok intézménye a XIX. században terjedt el és ide tartozik az MNB is.
Kezdjük azzal, hogy az MNB nem bank a szó klasszikus értelmében, hanem egy bankszerűen is működő, döntéseiben a mindenkori politikai kurzustól független államigazgatási és költségvetési szervezet. Az éves nyeresége vagy vesztesége tehát a tárgyévet követő év állami költségvetésébe automatikusan beépül. Három nagyon fontos monopóliummal rendelkezik:
- bankjegyet és bankér-mét (jegybankpénz) a bankrendszeren keresztül csak az MNB hozhat forgalomba vagy vonhat ki a forgalomból;
- a költségvetési intézmények (minisztériumok, APEH, VPOP, Államkincstár, Nyugdíjfolyósító, OEP, a fegyveres erők és testületek, stb.) csak az MNB-nél vezethetnek bankszámlát;
- valamennyi kereskedelmi és befektetési bank köteles a náluk lévő betétállomány meghatározott hányadát az MNB-nél letétbe helyezni (a kötelező tartalékráta).
Az MNB alapfeladata az árstabilitás védelme. Tulajdonképpen úgy működik, mint egy biztonsági nyomásszabályozó szelep. Ha a megengedhetőnél magasabb az infláció (túlnyomás van, a gazdaság pörög), akkor a bankrendszerből pénzt von ki; ha az infláció a megengedettnél alacsonyabb, netán defláció van (alacsony a nyomás, a gazdaság pang), akkor a bankrendszerbe pénzt pumpál.
A politikusok időnként be szokták jelenteni azt az igényüket, hogy beleszóljanak az MNB szakmai döntéseibe. A XX. század eseményei – lásd hazánk 1948-1989 közötti történelmét – az ez irányú törekvéseknek inkább csak a negatív következményeit igazolják világszerte.
A gazdaságpolitikusoknak viszont tisztában kell lenniük egy nagyon fontos dologgal, mégpedig azzal, hogy az MNB mérlege tulajdonképpen a nemzetgazdaság tükörképe. Ha az MNB a tárgyévben nyereséges, akkor recesszió, gazdasági visszaesés van; ha a mérleg veszteséget mutat, akkor a gazdaság "dübörög". Az ideális az, amikor az MNB vesztesége megegyezik a működési költségeivel (ez ma évi 14 milliárd forint), mert ez esetben nem volt szükség beavatkozásra.
Végezetül egy adat: az MNB 2009-ik évi mérlege 65 milliárd forint nyereséget mutat. No comment.
.jpg)
