Miután Takács Péter nyugdíjba vonult, öt évre Szigetvári Józsefet bízták meg a százhalombattai Barátság Művelődési Központ irányításával. A Forrás, a Magyarok Öröksége Alapítvány, a Summerfest és a Pesovár iskola alapító igazgatója úgy véli: elődei magasra tették a mércét. Szeretné megőrizni az értékes hagyományokat, de másféle, új szerepeket is szán a művelődési háznak.
Százhalombattán már a húszas években elkezdődött a közművelődés – mondja. A falusi színjátszó kör megalakulását a leány- és legényegylet, a KALOT, a varrókör követte, a falu közössége pedig saját pénzéből, önerőből építette fel a közösségi házat. A szocialista építkezéssel majd a rendszerváltással új, városi kulturális értékek és hagyományok születtek, amelyeket már Takács Péter neve fémjelez. "Bizonyos székekbe felemelő beleülni, de azt is tudom, hogy a város, a döntéshozók valami újat, mást is várnak, szerintem jogosan" – mondja az új igazgató.
A művelődésszervezés átfogó, komplex tudománnyá vált, aminek egy folyton változó társadalmat kell kiszolgálnia, építenie. Olyan kulturális központot szeretne létrehozni, amely túlmutat a településen, amely az értékeket és élményeket a térségbe is kisugározza. Partneri kapcsolatot szeretne kialakítani azokkal az intézményekkel, amelyek manapság mintaadóak a közművelődésben, Péccsel, Debrecennel, Kecskeméttel és Siófokkal.



