Nem kedvezett túlzottan az időjárás az immár hetedik alkalommal megrendezett Óvárosi Napok résztvevőinek június 25-27-én. Hol elállt, hol ismét eleredt az eső, így a programok iránt a vártnál kevesebben mutattak érdeklődést.
A rendezvény a hajdani battai búcsúra épült, amelyet minden évben a templom névadója, Szent László napján ünnepelt a közösség.
Mészáros Szilvia, a program szervezője elmondta: a szeszélyes idő ellenére sokan látogatták a rendezvényeket. Nagy sikerrel nyitották meg az első napon Regős Ágnes kiállítását az Óvárosi Közösségi Házban, és teltházas volt az azt követő nemzetiségi bál is. Nem mosta el az eső a szombati fúvós ébresztőt sem, és a Dunai Flottila által biztosított családi csónakázásra is sokan jelentkeztek. A Városi Nyugdíjas Népdalkör műsora elsősorban az idősebbeket vonzotta, majd Cser János is nagyszámú közönség előtt mutatta be a Jó ebédhez szól a nóta című műsort. A szombat délután főleg a gyerekekhez szólt: óriásbábos előadást láthattak, majd a Dongó Együttes szórakoztatta őket. Az érdeklődők megnézhették a BMK tánccsoportjainak bemutatóját, ezt követően Szatmári Orsi adott koncertet, majd a Riviéra Café Együttes húzta a talp alá valót a hajnalig tartó bálon.
Vasárnap ünnepi szentmisét tartottak a Szent László templomban a
Liszt Ferenc Vegyes Kar és a Canticum Novum Kamara Kórus közreműködésével.
Mészáros Szilvia hozzátette: szeretnék, ha a rendezvénysorozat jövőre visszakerülne eredeti helyszínére, a Duna partra, mert ott kedvezőbbek a feltételek. Mint mondta, elsősorban az óvárosiak vettek részt a programokon, és a visszajelzések azt mutatják, hogy aki ott volt, jól is érezte magát. Talán csak az a vállalkozó volt elégedetlen, aki mágnesterápiás készülékekkel érkezett, és a bevétel egy részét felajánlotta volna az árvízkárosultak számára, de egyetlen érdeklődő sem akadt, aki kipróbálta volna a gyógyító masinákat.























