Kiváló tanulmányi eredményt elért és tanulmányi versenyeken kiemelkedő gyerekeket tüntetett ki Vezér Mihály polgármester június 25-én Százhalombattán, a Hotel Trainingben.
A Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjjal azokat a diákokat jutalmazza az önkormányzat, akik tanulmányaik során végig kitűnő bizonyítványt kaptak, Tanulmányi Versenyekért Díjban pedig azokat a tanulókat és felkészítő pedagógusokat részesíti, akik megyei tanulmányi versenyen 1-3., illetve országoson 1-6. helyezést értek el.
A tudás olyan előny, amelytől semmilyen körülmények között nem foszthatják meg az embert – mondta a polgármester. Hatalom, amely azonban nemcsak ismereteket, hanem szilárd értékrendszert is jelent, amely segít döntéseket hozni az élet nehéz pillanataiban. A százhalombattai diákokat és pedagógusokat nemcsak a megyében, hanem az egész országban respektálják, ami büszkeség, de állandó kihívás is a városnak, amelynek folyamatosan meg kell felelni.
A városvezető arra kérte a meghívott diákságot, hogy legyenek példaképei a helyi ifjúságnak, mert a hazaszeretet ezzel és itt kezdődik, az otthonunkban, az udvarunkban, a városunkban.
Több mint negyven kiemelkedő képességű diák részesült kitüntetésben a négy általános iskolából, két gimnáziumból és művészeti tagozatokról. Kiemelkedő eredményeket értek el matematikából, nyelvtanból, számítástechnikából, de a művészetekben – a rajzban, énekben, zenében - is jeleskedtek. Az 1-es iskolában tanító Csiki Olga növendékei az első, második és harmadik helyezést is elhozták az Országos Szerb Versmondó Versenyről, a Pesovár néptánciskolában pedig Zsille Dóra és Nemecsek Levente csoportjai értek el kiemelkedő eredményeket a tanulmányi versenyeken. A SZISZKI-ben Tóth Julianna diákjai szintén halmozták a sikereket: az első és a második helyet is elfoglalták az országos gépíróversenyen.
A negyedik osztályos Kecskés Laura az Arany János iskola ének-zenetagozatára jár. Megyei harmadik helyet szerzett az Apáczai Kiadó országos népdaléneklési versenyén, kiemelt nívódíjas lett a tiszakécskei országos népzenei versenyen, és ezüstminősítést szerzett a KÓTA országos minősítő versenyén. Énektanára, Nagy Vivien különlegesen tehetséges és szorgalmas növendéknek tartja, és ezzel nincs egyedül, hiszen a kislány sikeresen felvételizett az Operaház gyermekkórusába, ahol egyenesen szólistának javasolták. Sajnos, a próbákkal és fellépésekkel járó mindennapos utazást nem tudja felvállalni, ezért úgy döntött, később lesz operaénekesnő. Addig is énekel, zongorázik, balettozik, és a bizonyítványa is kiválóan megfelelt lett.
Az ötödikes Mazzag Bálint elsős kora óta vesz részt levelező versenyeken, amelyeket főleg azért szeret, mert eltérnek az órákon megszokott tanulástól. Idén harmadik lett a Bendegúz Nyelvész Verseny megyei fordulóján, és első helyezést ért el a Bendegúz Országos Levelezési Versenyen. Pedig nem is a nyelvtan a kedvenc tantárgya, hanem az irodalom! Még egyáltalán nem tudja, mi szeretne lenni, ha felnő. A bizonyítványa eddig mindig tiszta jeles volt, a versenyek és a tanulás mellett kézilabdázik is.









