Ifjúsági Napok

Ötödik alkalommal rendezte meg a BMK és az IKSZ a százhalombattai Ifjúsági Napokat június 18-19-én. A tavalyinál kevesebb, de egyben színesebb programok várták az érdeklődőket.

Pénteken az ifjúság és Százhalombatta volt a témája a délutáni fórumnak a BMK közösségi terében, majd héttől "Az én városom" fotópályázatra beérkezett képekből nyílt kiállí¬tás, ahol az is kiderült, hogyan látja a várost az ifjúság.


Szombaton a szórakozás került előtérbe. Délután az IKSZ-ben régi filmeket nézhettek meg az érdeklődők, az ötórányi összeállí¬tás a város múltját mutatta be. Ugyanekkor kezdődtek a BMK mögötti parkolóban felállí¬tott rendezvénysátorban a koncertek, amelyeket szép számmal látogatott a közönség. A kezdő zenészek fellépése alatt még nem telt meg teljesen a sátor, de este héttől, a Magazin és a Bikini már teltházat vonzott. Utóbbi együttest már több korosztály is meghallgatta. A rendezvénysorozat emelkedett hangulatban, lazább, funky dallamokkal ért véget.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák